- Tudod, hogy mennyi idő telt el az AVUS és az Eger elleni meccs között, amikor nem játszottál?

- Fogalmam sincs. Talán 90 nap, de ezt is csak azért gondolom, mert három hónapos volt a kezelésem.

- Majdnem jó a tipp, mert 95 napot hagytál ki. Amikor január 26-án az AVUS elleni meccsen bedagadt a kezed, akkor sejtetted, hogy baj van?

- Igazából azon héten már voltak ilyen apróbb jelek, hogy valami nincs rendben a jobb kezemmel, de az ultrahang nem mutatott ki semmi rendellenességet. Aztán szombaton bedagadt a karom és utána már diagnosztizálták a trombózist.

- Arra emlékszel, hogy mi játszódott le benned, amikor ezt kimondta az orvos?

- Az első reakcióm az volt, hogy ez nem lehet az, aztán azt kérdeztem, hogy tudok e még egyáltalán versenyszerűen sportolni. De nem is az orvosnál töltött percek számítottak, hanem az utána következő másfél hónap volt igazán nehéz. Voltak a pályafutásom során kisebb-nagyobb sérülések, műtötték is már, de ilyen hosszú kihagyásom még nem volt. Ráadásul az elején egy szigorú, minden mozgástól mentes életet kellett élnem. Egy teljes sport nélküli időszak volt az első másfél hónap. Ezt érzem is a testemen és a fizikai állapotomon.

- Mennyi kihagyással számoltál?

- Az orvosok sem bocsátkoztak jóslatokba, hogy mennyit kell majd kihagynom. Emiatt is rossz volt, mert nem mondták, hogy három hónap, vagy fél év. Ha például egy sportolónak elszakad a keresztszalagja, akkor tudja, hogy fél év a teljes felépülés és végig nyomon tudja követni, hogy a műtét után hol tart a gyógyulása. A végén pedig már a sportolón múlik, hogy hogyan végzi el a rehabilitációt és milyen állapotban tér vissza. Az én sérülésem viszont kicsit amolyan fekete ló, senki nem tudja, hogy mi lesz a vége és azt sem, hogy milyen lesz a karom. Megerősödik és olyan lesz, mint régen, esetleg jobb lesz, vagy rosszabb.

- Most, hogy túl vagy a nehezén, meg merem kérdezni. Lelkileg nagyon megviselt ez a három hónap?

- Nyilván az elején sok minden lejátszódik az emberben. Otthon vár a családom, a feleségem, a kisfiam és a kislányom, akikért felelősséggel tartozom. Rossz volt, hogy nem tudtam segíteni a csapatnak, annyit, amennyit szerettem volna. Nyilván, ami nagyon rossz volt, hogy ebben a szezonban igazoltam a csapathoz és fél évet tudtam csak játszani. Ugyan ez egy nagyon komoly és veszélyes sérülés, de nem jött el a világvége. Nem vagyok azért még öreg, persze fiatal sem, de bízom a testemben, hogy kisegít. A bizonytalanság persze soha nem egyszerű az ember életében, de bízom benne, hogy jó lesz.

- Most már jobb?

- Bizakodom. Az edzők azt mondják, hogy látszik a fejlődés, én is érzem, de azért még messze vagyok attól, amit elvárok magamtól. Azt csinálom, amit eddig és amiért itt vagyok a Ferencvárosban. Küzdök, harcolok és úgyis eldönti az élet, hogy hogyan alakuljon.

- Május 1-én az Eger elleni elődöntőben játszhattál újra. Milyen volt a visszatérés?

- Nem ez volt az első ob I-es meccsem és tudtam, hogy nem nekem kell megváltanom a világot. Tisztában voltam vele, hogy egy alapot kell tudni hozni a sérülés után. Aztán majd idővel egyre több mindent hozzá lehet tenni a feladatokhoz, de elsőre nem szabad túltolni, bár én hajlamos vagyok rá. De most ebben a helyzetben nem így tettem. Nagyon örültem, hogy végre játszhattam és az voltam a célom, hogy egy hasznos játékot mutassak és ne negatív élménnyel szálljak ki a vízből. Még nem tudom mik a határaim, de egy jó visszaigazolás volt arról, hogy hol tartok most. A lelkemnek ez nagyon fontos volt. Ha a bajnoki döntőben és a Bajnokok Ligája Final8-ben hasznára tudok lenni a csapatnak, akkor az egy kicsit visszahoz majd. Persze, nem az egészet, de jobb lesz.

- Mi az, ami most motivál?

- Szeretnék bizonyítani a Fradiban, hogy megérte a belém fektetett munka, amiért ide jöttem és persze szeretnék hosszútávon is itt maradni. Most első körben meg akarjuk védeni a bajnoki címet és minél tovább menetelni a Bajnokok Ligája Nyolcas Döntőben. Tudom, hogy most nem fogok minden meccsen játszani, és nem is kapok majd annyi lehetőséget, mint előtte, mert az még korai lenne, de az biztos, hogy harcolok. Ugyanakkor be kell hogy valljam… szép dolog a vízilabda, de ami erőt adott ebben a három hónapban az-az volt, hogy a gyerekek lássanak még játszani.