2022. augusztus 27.
U16-os vb: döntőben a leány és a fiú csapat is!
Válogatottjaink veretlenül meneteltek a döntőig, a csapatokra a házigazda Görögország vár a finálékban.

Fantasztikus menetelésben van a leány és a fiú U16-os magyar válogatott a korosztályos világbajnokságon. A lányok Larisszában nem találtak eddig legyőzőre, soraikban a Fradi-nevelésű Gulyás-Oldal Emmával. Csoportelsőként jutottak tovább a legjobb nyolc közé, ahol először Hollandián kellett túllépni. 10-7-re sikerült nyerni, mégpedig az acélos negyedik negyednek köszönhetően (4-1).

Az elődöntőben remekül kezdtek a lányok, 2-0-ra elléptek, Spanyolországnak kellett rohannia az egész meccsen az eredmény után. A második negyed derekán egyenlítettek, de jól alakult a hajrá a térfélcsere előtt, egy perc alatt két emberelőnyt is sikerült kihasználni (4-2). A harmadik negyedben Varró révén már három gól volt a különbség, és hiába állt össze innentől a spanyol védelem, a magyar is kitartott a meccs végéig (5-4). A szombati döntőben a szintén veretlen Görögország lesz az ellenfél.

 

A fiúk ennél izgalmasabb úton jutottak a fináléig Voloszban, a csapatban a Fradiban nevelkedett balkezessel, Simon Sebestyénnel, és új igazolásainkkal, Haverkampf Bencével és Lugosi Csongorral. A csoport magabiztos megnyerése után egy klasszikus ütközet jött az olaszok ellen. A félidőig nem látszott különbség a két csapat között, de a harmadik negyedtől átvették a srácok a kezdeményezést, és akciógólokkal, valamint stabil védekezéssel végül háromgólos győzelmet arattak a negyeddöntőben (10-7).

Csemege volt az elődöntő, Szerbia ellen nem is lehetett másra számítani. A szerbek jobb emberelőny-kihasználásuknak köszönhetően egy rövid periódust leszámítva állandóan lépéselőnyben voltak, de Simonék jobban bírták idegileg a végjátékot. A negyedik negyedben háromgólos hátrányból felállva sikerült döntetlenre menteniük a találkozót (12-12), az ötméterespárbajban pedig mind az öt magyar játékos tökéletesen hajtotta végre a feladatát, míg a szerbeknél a harmadik lövő hibázott. A drámai csata világbajnoki döntőt ért, melyet szombaton vív a válogatott Görögörszág ellen.

U16 világbajnokság, leányok, Larissza

2022.08.27., 19:00: Magyarország-Görögország

U16 világbajnokság, fiúk, Volosz

2022.08.27., 21:30: Görögország-Magyarország

Cikkajánló

Rangadóval kezdődik az új szezon

A Magyar Kupa negyeddöntőjében címvédő férfi pólósaink a tavalyi ezüstérmes Honvéddal találkoznak.

Vogel: újra a csúcsra szeretnénk törni

Férfi pólósaink csapatkapitánya a nyári feltöltődése után nyilatkozott a következő szezonok céljairól.

Parázs edzőmeccset nyertünk

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-15-re győzték le a görög Panathinaikoszt.

Magyar Kupa: a Honvédon át vezet az út a címvédéshez

A tavalyi döntős Honvéddal találkozik a címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Mesteredző lett Nyéki Balázs

A MET Mesteredzői Díjjal ismerte el az FTC-Telekom vezetőedzőjét.

Tornagyőzelemmel indítottuk a felkészülést

17-11-re győzte le az FTC-Telekom férfi csapata a Nagyváradot, és megnyerte a Ladislav Bottlik-emléktornát.

Egy nap, két meccs, két győzelem

A kassai felkészülési torna második játéknapján a Spandaut és a Radncsikit győzték le férfi pólósaink.

Gólzáporos győzelemmel kezdtük a felkészülést

19-5-ös Szlovákia elleni sikerrel indult az FTC-Telekom férfi csapata számára a Ladislav Bottlik emléktorna.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin