2025. november 12.
Újabb csodás BL-est a Komjádiban – közel a továbbjutás
Harmadik meccsét is megnyerte a Bajnokok Ligájában az FTC-Telekom Waterpolo, amely a Kotort győzte le.

41 gól esett a Komjádiban - A szezon eddigi leggólgazdagabb meccsét hozta az FTC-Kotor összecsapás a Bajnokok Ligájában, ahol nagy lépést tettünk a továbbjutás felé, de nem indult könnyen az összecsapás. A Nagyvárad és a Brescia elleni sikerek után a 2009-es BL-győztes, a Primorac Kotor az első negyedben alaposan megnehezítette Nyéki Balázs együttesének dolgát.

Szebbnél szebb találatokkal indítottunk a mérkőzést, Vámos Márton és Nagy Ákos is hatalmas bombákat küldött a vendég kapuba, és 6-3-ra elléptünk. Ugyanakkor nem tudtuk lerázni a montenegróiakat, amely folyamatosan zárkózott fel a negyed végéig, ahol 7-6 állt az eredményjelzőn.

VOGEL-ŐRÜLET A KOMJÁDIBAN

A második nyolc percre Lévai Márton helyett Vogel Soma került a kapuba, és csapatkapitányunk vezérletével óriási rohamot produkáltunk. Megszilárdult a védelmünk, hatot is védett saját nevelésű kapusunk, köztük egy ötméterest, amitől felrobbant az uszoda. Elképesztő hangulat uralkodott ismét a Komjádiban, amit még inkább fokozott, hogy elől sorra lőttük a gólokat, ennek köszönhetően pedig 8-7-ről 14-7-re elhúztunk.

Támadójátékunk a nagyszünet után is úgy csillogott, mint az első félidőben. Sztilianosz Argiropulosz szokásához híven most is hozta BL-formáját. A bresciai hét után most ötig jutott, mellé pedig Vigvári Vendel is felzárkózott. A Kotor ugyanakkor harciasan játszott végig, a védekezésünk pedig nem működött tökéletesen, ahogyan azt Vogel is kiemelte a mérkőzés utáni nyilatkozatában. A montenegróiak fel is jöttek 16-12-re.

GÓLFESZTIVÁLT RENDEZTÜNK

Ekkor azonban tempót váltottunk, és magunk mögött hagytuk ellenfelünket. Gáláztak a fiúk a parádés hangulatot megköszönve, és amíg a Primorac háromszor talált be, addig a mieink tízszer sújtottak le, és végül 26-15-ra legyőzték a Kotort. A lőtt gólok számával abszolút elégedettek voltak a játékosok, viszont a kapott gólokat sokalták Nyéki Balázsék.

Ezen tehát van még mit javítani a december 2-i Brescia elleni hazai mérkőzésig, amivel zárjuk egyébként a 2025-ös, történelmi évet. A csoportkör első felénél hibátlan mérleggel vezetjük a kvartettet, a folytatásra pedig Nagyváradon kerül sor november 18-án.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Csoportkör, 3. forduló - 2025. november 12., szerda 20:30

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO (magyar) – VPK PRIMORAC KOTOR (montenegrói) 26-15 (7-6, 7-3, 4-3, 8-3)

Gólszerzőink: Argiropulosz 5, Vigvári 4, Fekete 3, Jansik 3, Nagy 3, De Toro 2, Vámos 2, Haverkampf, Lugosi, Varga, Vismeg 1-1

 

 

Cikkajánló

Nem sikerült továbbjutni a spanyolok ellen

13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.

Lehetséges ellenfeleinket sorsolták a BL-ben

Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.

A Vasas ellen kezdi pólócsapatunk az új bajnoki idényt

A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.

Nagy csatában szereztünk ezüstérmet a Világkupán

15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin