Kemény sorozatot zárhatott le vasárnap este Nyéki Balázs legénysége, hiszen múlt hét szombaton a BVSC-vel indult el a rangadók sorozata, mely találkozón a félidei 5-5 után 13-9-re nyertünk. Következett aztán a Herceg Novi elleni BL-ütközet kedden, ahol csupán egyszer vezetett a hazai együttes, azt is 1-0-nál, végül 17-10-es sikert aratott férfi vízilabdacsapatunk Trebinjében. Ahogy a mondás tartja, három a magyar igazság, így harmadjára is sikerrel jártunk, ezúttal a Honvéd ellen 12-9-re.
Egy gyönyörű találattal kezdett Edoardo Di Somma, viszont hamar jelezte ellenfelünk is, hogy vissza akar vágni a Magyar Kupa-elődöntőben elszenvedett vereségért, kétszer is eredményes volt büntetőből (2-1). Azzal azonban a Kőér utcaiak sem tudtak mit kezdeni, amikor gyors és pontos labdákkal ziláltuk szét az emberhátrányos védekezésüket, az akció végén Molnár Erik vitte be a végső csapást. Riválisunk nem adta fel, már 4-2-re is elmentek, amikor tudtunk zárkózni, végül 5-3 lett az első negyed vége.
Folytatódott az adok-kapok, de csak egy kör erejéig, részünkről Di Somma, a Honvédtól Kiss Bálint volt eredményes. Ezt azonban egy Luca Damonte-show követte, hiszen előbb Fekete Gergőnek, majd Jansik Szilárdnak adott kísértetiesen hasonló gólpasszt olasz légiósunk, majd mindkét játékos elismerően mutatott ki csapattársára (6-6). Másik balkezesünk, Nagy Ákos jeleskedett, hiszen fiatal sportolónk hatalmasat blokkolt, hogy aztán a vezetést is megszerezze. Ezt követően a Honvéd futott az eredmény után, hamar jött is az egyenlítés 7-7-re.
Több mint fél negyed telt el gól nélkül, amikor ismét Damonte szolgálta ki Jansikot egy időkéréses emberelőnynél. Majd folytatta 12-es kiválóságunk, hiszen Vigvári Vendellel robogott a kapura, a labdát utóbbi játékos kapta, aki továbbadta Damonténak, ő viszont ezúttal is csapattársa kiszolgálását választotta, ezzel negyedik gólpasszát adta. Tizenhárom másodperccel a harmadik negyed vége előtt Di Somma felrobbantotta a Népligetet találatával (10-7).
A záró felvonásban négy szerzett gólon osztozkodtak a felek, tőlünk Dusan Mandics és Fekete járt sikerrel a kapu előtt, így 12-9-re nyertük meg az összecsapást. Legközelebb jövő hét szombaton játszunk az Eger ellen a Császár-Komjádi Sportuszodában 12 órától.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I.
Alapszakasz 9. forduló – 2023. november 5., vasárnap 18:00
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO-HONVÉD 12-9 (3-5, 4-2, 3-0, 2-2)
Gólszerzőink: Edoardo Di Somma 3, Jansik 2, Fekete 2, Mandics, Molnár, Nagy Ákos, Vigvári, Szabó 1-1
Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.
Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.
Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!
Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.
Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.
Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.
Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.