Veretlenül menetel csapatunk a magyar bajnokságban, tizenegyszer győzött Varga Zsolt csapata a hazai pontvadászatban, és öt ponttal vezetünk a Vasas és az OSC előtt. A 12. fordulóban pedig esélyünk van tovább növelni előnyünket, hiszen az első négy helyezett egymás ellen mérkőzik szerdán. A Szolnokot fogadjuk a Császár-Komjádi Sportuszodában, a Vasas az OSC-vel játszik.
Aktuális ellenfelünk az újbudaiakat látta vendégül szombaton, a találkozón Varga Dániel csapata három góllal, 11-8-ra verte az alföldi gárdát, így a Szolnoki Dózsa jelenleg a negyedik a bajnokságban. Mi várhatjuk kipihentebben a találkozót, mivel pénteken játszottunk utoljára, ahol könnyedén tudtuk verni a pécsieket 21-6-ra.
- Úgy érzem, a csapat most egy jó flow-ban van, jó formában vagyunk, kezd összeállni mind a védekezés, mind a támadás, ezt meg kell mutatni szerdán is, úgyhogy hajrá, Fradi!” –nyilatkozta csapatunk kapusa, Szakonyi Dániel a mérkőzés előtt.
A héten még egy találkozó vár ránk, szombaton az Eger csapatát fogadjuk a Komjádiban, akik nem régen az OSC ellen bravúros sikert értek el az OB I-ben.
OB I, Férfiak, 12. forduló
FTC-Telekom Waterpolo - Szolnok
02.01. 20.45: Császár-Komjádi Sportuszoda
Jegyek: 1500 Ft
Élő közvetítés: M4 Sport
A forduló további mérkőzései
02.01.
12.30 KSI-Kaposvár
18.45 Vasas-OSC
19.00 Szentes Szeged
19.30 Eger-Pécs
19.30 Miskolc-Honvéd
20.00 BVSC-UVSE
Minden fronton címet védtek férfi pólósaink, de vezetőedzőnk szerint továbbra is motiváltak.
Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ
Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!
15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.
Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.
A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.
Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!
Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.