Rendkívül kiélezett, szoros párharcnak indult, magabiztos győzelem lett a vége a Szolnok elleni rangadónak. Nagy Ádám jutott először szóhoz, aki a legmagasabbra emelkedett a kapu előtt, és a hálóba juttatta a kapott labdát. Ezután viszont, a szokásostól eltérő módon, Szakonyi büntetőből kapott gólt. A negyed hátralévő részében sokszor voltunk pontatlanok, de a vendégek se tudtak eredményesek lenni.
Vigvári Vendel szerezte meg másodjára a vezetést, majd Pásztor egalizált. Ezután viszont már végig vezettünk a meccsen. Argiropulosz-Kanakakisz, és Pohl Zoltán vágott be egy-egy gólt, egy perc leforgása alatt.
További két találattal növeltük előnyünket a harmadik negyedben. Görög légiósunk lövése a kapusról pattant a gólvonal mögé, majd jött a vendégek válasza is, viszont Luca Damonte kapufás, és Fekete Gergő rafinált találata feledtette szurkolóinkkal a bekapott gól keserű ízét. Pohl Zoltán másodjára is eredményes volt, a játékrészt ennek ellenére Vismeg zárta le.
A negyedik negyed legkiemelkedőbb teljesítményét Szakonyi Dániel mutatta be, aki sorra hárította a szolnoki próbálkozásokat. Az eredmény viszont a végén még változott, Vigvári Vendel tette fel a pontot az i-re, így 9-4-re megnyertük az újabb fontos mérkőzést.
A következő meccsünket az egriek ellen játsszuk szombaton, a Császár-Komjádi Sportuszodában, a jövő héten pedig újra BL-fordulót rendeznek, amelyben szerdán az OSC ellen mérkőzünk meg.
OBI, férfiak, 12. forduló
FTC-Telekom Waterpolo – Szolnok 9-4 (1-1, 3-1, 4-2, 1-0)
Az FTC gólszerzői: Argiropulosz-Kanakakisz, Pohl, Vigvári 2, Nagy, Damonte, Fekete 1-1
Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.
Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.
Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!
Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.
Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.
Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.
Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.