2022. március 5.
Döntetlen a csúcsrangadón
Az utolsó támadásig izgalmas meccset vívtunk a bajnokságban második OSC-vel, 10–10 lett a vége.

A BVSC és a Honvéd elleni felvezetés után következett a csúcsrangadó: az OB1 táblázatán mögöttünk, a második helyen álló OSC-hez látogattunk, nyilvánvalóan nagy mérkőzésre volt kilátás.

Ennek megfelelően mozgalmasan alakult már az első negyed is: vezetett mindkét fél, az ötből egyetlen találat született csak akcióból, ugyanakkor akadtak kontrák, kézből kiperdülő labdák, nagy védések – szóval, ami csak lehet.

Szerencsére az előny azért hozzánk került, és 2–4-től sokáig egy-kétgólos előnyben voltunk. A mérkőzés során voltak igazi (világ)klasszis teljesítmények mindkét oldalon, aminek az lett a részeredménye, hogy a harmadik szünet előtt kiegyenlített az OSC.

Csakhogy a pihenő előtt visszavettük a vezetést, és a nem sokkal korábban gyönyörű találatot szerző Daniil Merkulov hátul blokkolt egyet, úgyhogy 9–8-as előnnyel fordulhattunk az utolsó negyedre!

Ezzel azonban messze nem dőlt még el a meccs, mert a másik magyar Bajnokok Ligája-klubban is maradt erő, és 24 másodperccel a vége előtt emberelőnyből egyenlített.

Ezután és főleg előtte volt esélyünk a mérkőzés eldöntésére, ám végül 10–10-es döntetlennel ért véget a rangadó, ami után továbbra is, a mezőnyből egyedüliként veretlenül és négypontos előnnyel vezetjük a táblázatot.

Most következik egy kis válogatott-szünet, aztán folytatódik a rangadók sora a Vasassal és a Szolnokkal!

E.ON FÉRFI OB1, 23. FORDULÓ
OSC–FTC-Telekom Waterpolo 10-10 (2-3, 2-3, 4-3, 2-1)
Gólok: Vigvári 3, Damonte 2, Vámos 2, Jansik 1, Merkulov 1, Német 1

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin