2025. június 1.
ÚJRA EURÓPA TRÓNJÁN AZ FTC!
Első magyar csapatként védte meg BL-címét az FTC, amely legyőzte a Novi Beogradot a máltai döntőben.

Négyszer jutott be eddig a Bajnokok Ligája döntőjébe férfi vízilabdacsapatunk, amely 2021-ben ezüstérmes lett a Pro Recco mögött Belgrádban, míg kétszer sikerült felérnie a csúcsra, hiszen 2019-ben ötméteresekkel győzte le az Olympiakoszt Hannoverben, 2024-ben pedig óriási izgalmak után visszavágott az olasz sztárcsapatnak Máltán. Most újra ott voltunk a fináléban, ahol a történelmi címvédésért ugrott medencébe az FTC-Telekom a Novi Beograd ellen.

Az már az első percekben kiderült, hogy kemény, fizikális csatát vív majd a két fél, és a rengeteg kontrafaultnak köszönhetően erősen töredezetté vált mindkét csapat támadójátéka. A karrierje első BL-címéért küzdő Manhercz Krisztián szerezte meg a vezetést, miközben a játékvezetők furcsa ítéletekkel borzolták a kedélyeket, aminek az eredményeként Nyéki Balázs a hatodik percben sárga lapos figyelmeztetést kapott reklamálásért. A szerbek minden eszközt bevetettek védekezésben, a támadó oldalukon pedig Nikola Lukicsot nem tudtuk tartani, ő egymaga szerezte a Novi első négy gólját. 1-2-nél és 2-3-nál is vezettek a belgrádiak, de nem hagytuk, hogy átvegyék az irányítást, Dusan Mandics őrületes erejű bombája szólt nagyot, majd Edoardo Di Somma átlövése már 5-4-es előnyt jelentett a mieinknek. Ezt követően egyenlített riválisunk, majd hatalmas gólcsend után mentünk a nagyszünetre (5-5).

Manhercz kezébe vette az irányítást

A második félidő elején is fej-fej mellett haladt a két együttes, Lukics nem állt le, már hat találatnál tartott, de ekkor Varga Dénes csettinthetett a European Aquatics kommentátorállásában, hiszen Manhercz amolyan „pekingi Dumis” gólt szerzett nullszögből, 7-7-re egyenlítettünk ezzel. Sőt, „Manó” negyedszer is beköszönt, amivel újra nálunk volt az előny. Ez beindította gépezetet, és már hátra se néztünk, Fekete Gergő másodszor is eredményes volt, majd Jansik Szilárd küldött egy távoli rakétát a felső sarokba, először vezettünk három góllal (7-10). Óriási volt a feszültség, a harmadik negyed végén elszabadultak az indulatok, a vízből kijövő Mandics odamosolygott korábbi csapatának kispadjára és ekkor tudtuk, itt nem állítják meg a Fradit! 

Jött az utolsó nyolc perc, és az egész szezon folyamán ilyenkor domborodott ki Nyéki Balázs csapatának dominanciája, miszerint a játékosok őrületes erőnléttel rendelkeznek, és hihetetlenül mély a keret. Ezt bizonyítva sikerült is felőrölnünk a Novit, és magabiztosan meneteltünk a címvédés felé. Vámos, akibe belekötöttek a szerbek a harmadik negyed végén, góllal csendesített el mindenkit, Manhercz pedig nem akarta, hogy ne legyen az FTC-nek is egy hatgólosa, úgyhogy kettőt még hozzátett saját terméséhez az utolsó játékrészben (13-10). A mérkőzés végén a csapatot elkísérő népes számú szurkolótábor hangjától volt hangos a máltai uszoda, hiszen 13-11-re legyőztük a Novi Belgrádot, és megvédtük címünket a Bajnokok Ligájában.

BAJNOKOK LIGÁJA-GYŐZTES AZ FTC-TELEKOM!

Nyéki Balázs csapata ezzel történelmi sikert ért el, hiszen amellett, hogy harmadik BL-címével megelőzte az örökranglistán az eddig egyaránt két győzelemmel álló Vasast és OSC-t, illetve az Olympiakoszt is, első magyar klubként sikerült egymás utáni két évben is megvédenie elsőségét a legrangosabb európai kupaporondon.

2023 nyara óta, mióta Süni átvette a zöld-fehérek irányítását, egészen elképesztő eredménysort produkált a Ferencváros mind hazai, mind nemzetközi porondon. A két év alatt összesen hét trófeát szerzett – ennél többet nem is tudott volna, 90 meccsből csupán kettőt vesztett el, veretlenül nyerte meg mindkét szezonban a magyar bajnokságot és a kupát, 2024 őszén elhódította az Európai Szuperkupát, illetve mindkét idény végén BL-trófeával koronázta meg páratlan teljesítményét.

GRATULÁLUNK A JÁTÉKOSOKNAK ÉS A SZAKMAI STÁBNAK!

Játékosok: Sztilianosz Argiropulosz-Kanakakisz, Edoardo Di Somma, Miguel De Toro, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Dusan Mandics, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Német Toni, Pohl Zoltán, Szakonyi Dániel, Vámos Márton, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vismeg Zsombor, Vogel Soma

Vezetőedző: Nyéki Balázs, másodedző: Korényi Balázs, kapusedző: Gárdonyi András, csapatmenedzser: Katona Norbert

A főszereplők értékelése a győztes döntő után

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA NÉGYES DÖNTŐ

Málta, National Pool Complex

Döntő, 2025. június 1., vasárnap 21:30

NOVI BEOGRAD (szerb) – FTC-TELEKOM (magyar) 11-13 (3-3, 2-2, 3-5, 3-3)

Gólszerzőink: Manhercz 6, Fekete 2, Argiropulosz, Di Somma, Jansik, Mandics, Vámos 1-1 

Cikkajánló

„Mindig jó érzés visszatérni a Népligetbe!”

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk gőzerővel készül a szezon folytatására – VIDEÓ!

Maratonfutásra készül az 50 éves Hesz Máté

Vízilabdaszakosztályunk vezetője az elmúlt időszak sikereiről és a célokról is beszélt a FradiMédiának.

Könyvet írt a Fradi pólósainak erőnléti edzője

A 120 éves terv címen írt könyvet Pozsonyi Zsolt, az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatának erőnléti edzője.

Jansik Szilárd: "Nyerünk mi még!"

Játékosaink értékelték az elvesztett Eb-döntőt Belgrádban - VIDEÓ!

Eb-ezüst a belgrádi katlanban

Nem bírt a házigazda olimpiai bajnokkal és 10-7-re kikapott a döntőben a magyar válogatott.

Magyar–szerb finálé: Vogelék szeme az aranyérmen

20:30-tól ugrik vízbe a magyar férfi vízilabda-válogatott az Európa-bajnoki döntőben, Belgrádban.

„Büszkévé akarjuk tenni Magyarországot” – Manhercz

A nagyszerű görögök elleni elődöntő után értékeltek magyar válogatott játékosaink.

Bravúros második félidővel ott vagyunk az Eb-döntőben!

15-12-re nyert vízilabda-válogatottunk a görögök ellen, így újra aranyért küzdhetünk a kontinensviadalon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin