
Tíz nap után játszik újra tétmérkőzést az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata az OB I-ben. A Debrecen idegenbeli legyőzése után (6-14) a Szentes csapatát fogadjuk a Népligetben egy kemény felkészülési időszak közepén.
Varga Zsolt és az edzői stáb mindent megtesz annak érdekében, hogy visszanyerje címvédőhöz méltó formáját a csapat. A mester nyilatkozata alapján számolhatunk kimaradó kulcsjátékosokkal, akik pihenőt kapnak.
„Nagy munkába vágtuk a fejszénket, fontos újra összerakni az úgymond szétesett dolgokat. Az állóképesség és a fizikai forma felépítésével foglalkoztunk elsősorban az elmúlt hetekben és napokban. A felkészülés részeként tekintek erre a mérkőzésre is, ezek a találkozók bele vannak építve a programunkba. Úgy tudom, hogy a Szentesben többen betegséggel bajlódnak, így nem biztos, hogy komplett csapattal tudnak jönni. Ezt figyelembe véve én is tudok pihentetni pár játékost, akik az elmúlt időszakot végigjátszották.” – mondta vezetőedzőnk a mérkőzés előtti felvezető interjúban.
A játékosok közül Sedlmayer Tamás, aki kissé fáradtan, de rendkívül motiváltan nyilatkozott.
„Egy alapozó időszak közepén vagyunk és azért dolgozunk, hogy a szezon végi fontos mérkőzésekre a megfelelő állapotban érkezzünk. Látszott a Debrecen ellen is, hogy közel sem vagyunk csúcsformában, de nem is most kell abban lennünk. Ez valószínűleg érződni fog a következő pár meccsen, de ettől függetlenül a győzelem a cél.” – mondta Sedlmayer, akivel a konditermi edzés után beszélgettünk.
Az FTC-Telekom–Szentes találkozót a Fradi Média YouTube csatornáján élőben követheti március 27-én szombaton 15:45-től.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
23. forduló
2021.03.27., szombat 16:00
Budapest, FTC-MVM Sportközpont, Népligeti uszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO–METALCOM SZENTES
Zárt Kapu
Élő közvetítés a Fradi Média YouTube csatornáján.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.
Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.
Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.
Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.
Férfi pólósaink 18–15-re legyőzték az olasz bajnokot, ezzel megnyerték a Fekete-tengeri Kupát.