2023. február 14.
Valentin-napi győzelem a Szentes ellen
Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata fiatalított kerettel győzte le az OB I utolsó előtti csapatát.

Nehezen indult be a zöld-fehér szekér, hiszen a mérkőzés elején fej-fej mellett haladtunk a vendégekkel, minden találatunkra érkezett válasz tőlük, így Vigvári Vendel, és Ubovics Nemanja is hiába szerezte meg az előnyt. Az első negyed végén azonban magunkra találtunk, és Nagy Ádám, majd Vigvári góljaival mentünk el kettővel.

Folytattuk a jó formát a második játékrészben is, szűk másfél perc alatt dupláztuk meg az előnyünket, Danyiil Merkulov és Nagy Ádám révén. Kis idő múlva ismét Nagy Ádám volt eredményes, végül Vadovics is betalált. A negyed végére viszont rontottunk az összképen, és kétszer is hibáztunk hátul.

A fordulás után is ugyanúgy oszlottak el a gólszámok, mint az előző két nyolc percben. Ezúttal a kék sapkások kezdték meg a gólszerzést, nálunk Merkulov volt soron, majd Nagy Ádám. Ezt követően sokáig nem rezgett meg egyik kapu hálója sem. A csendet Biros büntetője törte meg, de Merkulov és Fekete Gergő tovább növelték előnyünket.

A záró negyedben jobb volt nálunk a Szentes, 12-7-re jöttek fel, de Luca Damonte duplázott. Ennek ellenére még kétszer is betalált ellenfelünk, így 14-9-re nyertük meg a találkozót, és gyüjtöttük be a kötelező három pontot.

A héten, pénteken csapunk össze a szezonban negyedszer az OSC-vel, ismét a Bajnokok Ligájában, ahol mindenképpen tartanánk a tempót az élmezőnnyel.

OB I, férfiak, 15. forduló

FTC-Telekom Waterpolo – Szentes 14-9 (4-2, 4-2, 4-2, 2-3)

Az FTC gólszerzői: Nagy 4, Merkulov 3, Vigvári, Damonte 2, Ubovics, Vadovics, Fekete 1-1

Cikkajánló

Előbb Szolnok, aztán Marseille

Férfi pólósaink egy idegenbeli bajnoki mérkőzéssel készülnek a kulcsfontosságú BL-túra előtt.

Jámbor: motivációt ad, hogy felkerültem a térképre

18 éves pólósunk első válogatott meghívóját kapta a Varga Zsolt vezette nemzeti csapat összetartására.

Fiatal csapat győzött a bajnokságban

Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.

Kevesebb mint 48 óra után jön a bajnoki

Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.

Elbírtuk a nyomást, és megvertük a Panathinaikoszt

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.

Tíz Fradi-játékos a férfiválogatott keretében

Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.

Irány a görög katlan!

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

Megküzdöttünk a BVSC-vel, de behúztuk a rangadót

Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin