2022. május 27.
Válogatott segítséggel készülünk a BL-döntőre
A Bajnokok Ligája nyolcasdöntőre két edzőmeccsel hangolódunk, csodálatos környezetben.

Jövő héten szerdán indul útnak férfi vízilabdacsapatunk Belgrádba, ahol a Bajnokok Ligája nyolcasdöntőjét rendezik június 2-5. között. A negyeddöntőt a Jug Dubrovnik ellen vívjuk majd, elsősorban erre a találkozóra, de alapvetően a teljes három napra készül Varga Zsolt együttese.

A felkészülés része két edzőmeccs a magyar válogatott ellen a Margitszigeten (péntek délelőtt és hétfő este), amely bő kerettel megkezdte a munkát a hazai rendezésű világbajnokságra. A válogatottba meghívott 10 Fradi-játékos majd csak a nyolcasdöntő után csatlakozik, addig is ez a két közös gyakorlás egy klasszikus win-win szituáció.

„Óriási segítség számunkra, hogy a válogatottal tudunk készülni. Nagyon köszönjük Märcz Tamásnak a lehetőséget, mert ebben az időszakban már nincs lehetőségünk máshogyan készülni – fogalmazott a péntek délelőtti edzés után Varga Zsolt vezetőedző. - A gyakorlásnak voltak nagyon jó és kevésbé jó részei. Úgy láttam, a végére kicsit elfáradtunk. Az elején kifejezetten jól kezdtünk, aztán lehetett látni, ahogy megy el a ritmus. Ebben benne van az is, hogy nyitott medencében edzettünk, kell egy kis idő, amíg a játékosok át tudnak szokni. Ez a szépsége és a nehézsége is, azért napsütésben edzeni a Margitszigeten mindig nagyon jó. Nagyon fontos része ez a két edzőmeccs a felkészülésünknek, de hogy mennyire tudjuk jól kihasználni, az csak a mérkőzéseken fog látszani élesben.”

Bajnokok Ligája nyolcasdöntő, június 2-4., Belgrád

Június 2., csütörtök (negyeddöntők)
14.30 Brescia (olasz)-Hannover (német) (RM1)
16.30 Pro Recco (olasz)-Barceloneta (spanyol) (RM2)
18.30 Marseille (francia)-Novi Beográd (szerb) (RM4)
20.30 FTC-Telekom-Jug Dubrovnik (RM3)

Június 3., péntek (elődöntők, helyosztók)
14.30 RM1 vesztese-RM4 vesztese (SF1) – az 5-8. helyért
16.30 RM2 vesztese-RM3 vesztese (SF2) – az 5-8. helyért
18.30 RM1 győztese-RM4 győztese (SF3) – elődöntő
20.30 RM2 győztese-RM3 győztese (SF4) – elődöntő

Június 4., szombat (döntők, helyosztók)
12.00 SF1 vesztese-SF2 vesztese – a 7. helyért
14.00 SF1 győztese-SF2 győztese – az 5. helyért
17.00 SF3 vesztese-SF4 vesztese – bronzmérkőzés
19.30 SF3 győztese-SF4 győztese – döntő

A világbajnokságra készülő férfiválogatott kerete

Kapusok: Szakonyi Dániel, Vogel Soma (FTC-Telekom), Csoma Kristóf (Kaposvár), Lévai Márton (OSC), Mizsei Márton (Vasas).

Mezőnyjátékosok: Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Német Toni, Pohl Zoltán, Varga Dénes, Vámos Márton, Vigvári Vendel (FTC-Telekom), Angyal Dániel (Szolnok), Batizi Benedek (BVSC), Burián Gergely (OSC), Csacsovszky Erik (OSC), Erdélyi Balázs (Vasas), Hárai Balázs (OSC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Nagy Ádám (Szolnok),  Sánta Dániel (Szeged), Vadovics Viktor (Vasas), Vigvári Vince (OSC), Zalánki Gergő (Pro Recco).

Cikkajánló

20/20 – veretlenül fordulunk rá a rájátszásra

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 16-7-re nyert a Kaposvár ellen a középszakasz utolsó fordulójában.

Már az elődöntőre és a BL-rangadókra készülünk

A bajnokság középszakaszának utolsó mérkőzését a Kaposvár együttese ellen játszák férfi pólósaink.

Vásárolj jegyet elővételben két BL-rangadóra is!

Május 3-án a Brescia, majd május 14-én a Barceloneta ellen küzdenek férfi pólósaink a Komjádiban.

Kiütéses siker a Honvéd otthonában

A BL-re készülő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 23-9-re legyőzte a Honvédot a bajnokság középszakaszában.

Nagy küzdelemre készülünk a Honvéd ellen

Két BL-rangadó előtt a Honvéd és a Kaposvár ellen zárják férfi pólósaink a bajnoki középszakaszt.

Megszenvedtünk ezért a sikerért

Ismét nagy csatára kényszerítette a Szolnok Nyéki Balázs csapatát, amely végül 12-9-re nyert.

A Szolnok ellen zárjuk a meccsdömpinget

A bajnoki elődöntő szempontjából is fontos lehet, hogy férfi pólósaink nyerjenek szombaton a Komjádiban.

Óriási BL-rangadót nyertünk meg Barcelonában!

Hatalmas csata után 10-8-ra győzött az FTC-Telekom a Barceloneta otthonában a BL második csoportkörében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin