2019. szeptember 20.
VÁLTOZÁS! – Itthon kezdünk a BL-ben
Október 9-én Németország helyett, a Komjádiban játszik a címvédő Fradi a Bajnokok Ligája első fordulójában.

Eredetileg idegenben kezdte volna el a Bajnokok Ligája új szezonját az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata, de néhány napja jött egy üzenet Németországból.  Ebben a Hannover arra kérte a Fradit, hogy cseréljék meg a pályaválasztói jogot és először Budapesten találkozzon a két csapat. A tavaszi Final8-nek otthont adó uszodával ugyanis gondok merültek fel, és az idő rövidsége miatt kérdéses volt, hogy sikerül-e BL-meccsre alkalmas állapotba hozni a létesítményt, amiben egyébként Varga Zsolt együttese megnyerte a Bajnokok Ligáját. Klubunk nem gördített akadályt a változtatás elé, így október 9-én a Császár-Komjádi Sportuszodában rendezik meg az FTC-Telekom – Waspo98 Hannover Bajnokok Ligája összecsapást!

Mindez azt is jelenti, hogy kevesebb, mint egy hónap alatt három BL-meccsen is itthon láthatják szurkolóink Varga Dénest és társait, hiszen a Hannover után október 19-én a Marseille csapatát fogadjuk, majd október 30-án ismét hazai medencében harcolhatunk a három pontért a Terrassa vagy a Nagyvárad ellen. Az ellenfél a selejtező befejeztével lesz ismert. (A teljes menetrendről ITT tájékozódhat)

Érdemes tehát már most megvásárolni az új idény vízilabda bérletét, hiszen amellett, hogy az összes hazai meccsre érvényes - beleértve az októberi BL-dömpinget - exkluzív ajándék is jár mellé és több kedvezmény is igénybe vehető vele! A részletekről ITT olvashat bővebben.

 

Cikkajánló

Nem sikerült továbbjutni a spanyolok ellen

13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.

Lehetséges ellenfeleinket sorsolták a BL-ben

Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.

A Vasas ellen kezdi pólócsapatunk az új bajnoki idényt

A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.

Nagy csatában szereztünk ezüstérmet a Világkupán

15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin