2022. július 20.
Varga Zsolt a magyar válogatott új szövetségi kapitánya
A következő szezonban a Fradi edzői posztja mellett látja el szövetségi kapitányi feladatait Varga Zsolt.

A Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Varga Zsoltot bízza meg a magyar férfi vízilabda-válogatott vezetésével. Az FTC-Telekom Waterpolo vezetőedzője elfogadta a felkérést, és az augusztus 27-én kezdődő Európa-bajnokságra késlekedés nélkül megkezdi a nemzeti csapat felkészítését.

Sydney olimpiai bajnoka 2012-ben fejezte be játékospályafutását a Ferencváros csapatában, majd edzőként kezdett el dolgozni a klub utánpótlásában és a felnőttcsapat mellett. Ambrus Tamás súlyos betegsége miatt 2013-ban átvette a felnőttcsapat irányítását, ezzel elkezdődött az FTC férfi vízilabdacsapatának aranykora.

Céltudatossága, győzni akarása, szakértelme a csúcsra repítette a Fradit. Minden hazai- és nemzetközi sorozatot megnyert legalább egyszer, 2018-ban és 2019-ben a Vízilabda Világszervezet az év edzőjének választotta, idehaza szintén 2019-ben ismerték el az év edzője címmel a magyar sportújságírók.

- Hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy az elnökség nekem szavazott bizalmat – mondta a FradiMédiának Varga Zsolt. - Köszönöm a Ferencvárosnak, Kubatov Gábor elnök úrnak és Nyíri Zoltán ügyvezető alelnöknek, hogy bíztak, bíznak bennem, és hogy klubedzőként sikerre vezethettem a zöld-fehéreket. Ez a célom a nemzeti csapattal is. Lehet mondani, hogy munkamániás vagyok, csak a munkában hiszek, így volt ez már játékosként, majd edzőként is és így lesz magyar szövetségi kapitányként is. A közeljövő legfontosabb feladata, hogy a stábot kialakítsuk és keretet hirdessünk, hogy mindenki megnyugodjon, és elkezdhessük a felkészülést az Európa-bajnokságra. Egyeztetni fogok Märcz Tamással is, mert megígérte nekem, hogy ha rám esik a testület választása, akkor természetesen áll rendelkezésre. A magyar válogatottnak mindig az a feladata, hogy a legmagasabbra törjön. A realitásról talán egy kicsit később érdemes beszélni. Én mindig úgy gondolok a magyar nemzeti csapatra, hogy mindig a legmagasabbra kell törnünk. 

Vári Attila és Varga Zsolt

- Szeretném megköszönni az FTC-nek a hozzáállását, hogy ebben a szezonban Zsolt a válogatott rendelkezésére is állhat. Abban állapodtunk meg, hogy a következő idény végétől kizárólag a nemzeti csapatra összpontosít majd. Azt kértük Zsolttól, hogy rögtön kezdje el a felkészülést az augusztusi Európa-bajnokságra, de a legfontosabb az, hogy a 2024-es olimpián és a kvalifikációs eseményeken jól szerepeljünk - mondta Vári Attila, aki hozzátette, hogy a kapitány megbizatása legalább a párizsi ötkarikás játékok végéig szól. 

A kinevezés természetesen érinti a Ferencváros vízilabdacsapatának 2022/23-as bajnoki évadra tervezett felkészülését is. Madaras Norbert, az FTC vízilabda-szakosztályának elnöke így fogalmazott Varga Zsolt kapitányi megbízatásával kapcsolatban.

- Megtiszteltetés számunkra, hogy a Ferencváros edzőjét a lehető legnagyobb feladattal bízta meg a szövetség. Varga Zsolt kinevezésével meg kell tudnunk oldani a csapat felkészítését a következő bajnoki szezonra, ami hatalmas kihívás számunkra. Ebben természetesen számítunk Nyéki Balázsra, akinek a junior-válogatott szövetségi edzőjeként szintén komoly kötelezettségei vannak a nyáron. A klub minden szakmai támogatást megad az edzőknek, hogy a Fradi mellett a válogatottak is a legeredményesebben szerepeljenek az idei világversenyeken.

A 2023-2024-es szezontól az FTC-Telekom Waterpolo vezetőiedzői feladatait Nyéki Balázs látja majd el, aki Varga Zsolt távollétében korábban már többször is bizonyított ebben a szerepkörben is.

Cikkajánló

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

Tökéletes évet zárhatunk a Brescia ellen

A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.

Megnyertük a veretlenek csatáját

Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.

2025 utolsó bajnokijára készülünk

A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.

Nagyszerű győzelemmel őriztük meg hibátlan mérlegünket

A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.

Bombaerős második félidővel győztük le az Egert

7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.

Dupla bajnoki rangadó a Komjádiban

November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin