2021. március 5.
Varga Zsolt: " A négy meccsből kihoztuk a maximumot"
Férfi vízilabdacsapatunk a héten négyből három mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligájában.

Férfi vízilabdacsapatunk nehéz heteket tudhat maga mögött, hiszen a betegségek és a sérülések sem kerülték el a mieinket az utóbbi időkben. Egy héttel ezelőtt a Fradi szoros vereséget szenvedett még a bajnokságban a BVSC ellen, azonban ezen a héten Varga Zsolt és csapata remek teljesítménnyel, négyből három mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligájában. Először a Barcelonetát sikerült bravúrosan legyőznie az FTC-nek 11-10-re, majd a Dinamo Tbilisz (11-4) és a Jadran Herceg Novi (12-5) sem jelentett akadályt a mieink számára. Az utolsó csoportmeccsen is szépen helytállt a csapat az olasz Brescia ellen, amely három góllal volt jobb nálunk.

A csapat vezetőedzője, Varga Zsolt szerint, amit ebből a hétből és a négy meccsből ki lehetett hozni, azt a csapat maximálisan teljesítette. Az utolsó, Brescia elleni mérkőzés után vezetőedzőnk mellett játékosunkat, Vámos Mártont kérdeztük a csapat mögött álló napokról.

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin