2024. február 17.
VB 2024: Megvan a hetedik hely
Férfiválogatottunk ötméteresekkel 18-16-ra megnyerte utolsó mérkőzését Montenegró ellen a vb-n.

A magyar férfi vízilabda-válogatott keserű szájízzel zárhatta a világbajnokságot, hiszen a negyeddöntőbeli, Franciaország elleni vereség után az első helyosztón, a szerbek ellen sem jártunk sikerrel, mindkét esetben egy góllal maradtunk alul. Ezúttal Montenegró volt az ellenfél a hetedik helyért, és tekintve, hogy a nyári vb-győzelem és a januári Eb után ezúttal nem jutottunk négy közé, láthatóan  nehezen pörögtek fel Varga Zsolt tanítványai.

Kísértetiesen hasonlított a meccs a 2022-es budapesti vb utolsó találkozójára, ahol szintén Montenegró ellen játszottunk, ugyanígy a 7. helyért. Akkor 8-6-ra sikerült nyernie a még Märcz Tamás irányította csapatnak, most nem hagytunk az elején esélyt az ellenfélnek arra, hogy vezetést szerezzenek, mivel 2-2-ig fej-fej mellett haladtunk, de mindkét esetben mi lőttük az elsőt, ezt követően pedig elhúztunk 4-2-re, többek között Jansik Szilárdnak köszönhetően, viszont ellenfelünk az utolsó másodpercben sikeresen végigvitt egy gyors akciót (4-3).

A második negyedre kicsit beakadt a támadógépezetünk, mert hét percig nem tudtunk eredményesek lenni, ki is egyenlítettek a montenegróiak, de a játékosokon nem látszott az, hogy csupán a hetedik hely a tét, hiszen minden egyes jó védekezés, belőtt helyzet után látni lehetett a tüzet a szemükben, viszont loholt a nyakunkban riválisunk, 6-6 lett a félidő.

Érezhetően hiányoztak a kreatív, finesszes megoldások a vízből, Varga Dénes a bemelegítésnél fájdalmat érzett a térdében, ezért helyette Pohl Zoltán került a keretbe. Emellett Nagy Ádám maradt még ki, tehát a csapatkapitány, Jansik Szilárd, Német Toni, Vogel Soma és Fekete Gergő képviselte a zöld-fehér színeket a vízben.

Fekete nyitotta meg a második félidőt, de hamar jött az egyenlítés. Sikerült 9-7-re meglépnünk, ám már megszokott módon megrázta magát Montenegró (9-9). A döntetlen maradt a mérkőzés legvégén is, az utolsó másodpercekben sikerült 14-14-re menteni a rendes játékidőt Vigvári lövésével, jöhettek az ötméteresek. Hibátlanul lőttünk, Vogel Soma pedig a tőle megszokott módon már a második körben hárítani tudott, Brguljan pedig hibázott a negyedik sorozatban, így összesítésben 18-16-ra nyertünk.

Megrepedezett az a gépezet, amely a fukuokai vb-n remekül működött és amivel sikerült a csúcsra érni, de talán jókor jött ez a sokk Varga Zsolt együttesének és Párizsban újra megmutathatja a magyar csapat, hogy ott van a legjobbak között és képes olimpiát nyerni.

Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA

Férfi vízilabda torna

7. helyért – 2024. február 17., szombat 8:00

MONTENEGRÓ - MAGYARORSZÁG 14-14 (3-4, 3-2, 3-3, 5-5) - ötméteresekkel 2-4

Gólszerzőink: Zalánki 5, Vigvári 4, Vámos 3, JANSIK 2, Kovács 2, FEKETE, Manhercz 1-1

Cikkajánló

Már az elődöntőre és a BL-rangadókra készülünk

A bajnokság középszakaszának utolsó mérkőzését a Kaposvár együttese ellen játszák férfi pólósaink.

Vásárolj jegyet elővételben két BL-rangadóra is!

Május 3-án a Brescia, majd május 14-én a Barceloneta ellen küzdenek férfi pólósaink a Komjádiban.

Kiütéses siker a Honvéd otthonában

A BL-re készülő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 23-9-re legyőzte a Honvédot a bajnokság középszakaszában.

Nagy küzdelemre készülünk a Honvéd ellen

Két BL-rangadó előtt a Honvéd és a Kaposvár ellen zárják férfi pólósaink a bajnoki középszakaszt.

Megszenvedtünk ezért a sikerért

Ismét nagy csatára kényszerítette a Szolnok Nyéki Balázs csapatát, amely végül 12-9-re nyert.

A Szolnok ellen zárjuk a meccsdömpinget

A bajnoki elődöntő szempontjából is fontos lehet, hogy férfi pólósaink nyerjenek szombaton a Komjádiban.

Óriási BL-rangadót nyertünk meg Barcelonában!

Hatalmas csata után 10-8-ra győzött az FTC-Telekom a Barceloneta otthonában a BL második csoportkörében.

Nyerni megyünk Barcelonába!

A BL-csoportban két győzelemmel álló férfi pólósaink újabb lépést tennének a Final4 felé.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin