2025. július 28.
VB-ezüst után értékelt a pólós társadalom
Húsz év után ismét vb-döntőzött mindkét válogatott – a Duna Arénában értékelték a szingapúri sikert.

20 év után először fordult elő a magyar vízilabdában, hogy egyazon világbajnokságon döntőt játsszon a női és a férfi válogatott. Montreálban sikerült egy aranyat szerezni, Szingapúrból viszont ezüstéremmel tértek haza pólósaink.

„98 százalékban elégedettek lehetünk” - fogalmazott Madaras Norbert azon a hétfői sajtótájékoztatón, melyet a Magyar Vízilabda Szövetség szervezett a két együttes tiszteletére. A szervezet elnöke kiemelte, hogy a világbajnokság előtt a cél a legjobb négy közé jutás, valamint fiatal játékosok beépítése volt. Ehhez képest a döntőbe jutás és az ezüstérmek felülmúlták a várakozásokat. Az eseményen részt vett Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, aki arról mesélt, milyen különleges élmény volt számára testközelből követni a válogatottak szereplését.

Bár rengeteg magyar szurkoló volt ott a szingapúri vb lelátóján, két év múlva még nagyobb támogatást kaphatnak pólósaink, hiszen Budapesten rendezik a világbajnokságot. Természetesen szóba került a hazai rendezésű torna, amelyet már minden érintett vár, ugyanis fényesebbre csiszolná az ezüstöt.

A női válogatottban öt ferencvárosi kötődésű játékos szerepelt: Leimeter Dóra, Neszmély Boglárka, Vályi Vanda, valamint az új igazolások, Keszthelyi Rita és Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya. A férfi válogatott ezüstérméhez pedig kilenc FTC-pólós járult hozzá: Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Vámos Márton, Vigvári Vendel és Vismeg Zsombor.

Az elvesztett döntő után a többség csalódott volt, de az elmúlt napokban megszépült ez az eredmény. Cseh Sándor, a női válogatott szövetségi kapitánya  ismotiváló szavakkal fordult játékosaihoz: „Akarjanak válogatottak lenni, bajnokok, még jobb vízilabdázók. Legyenek büszkék magukra!” A csapatkapitány, Keszthelyi Rita szerint is a kulcs az önbizalom, hogy higgyenek abban, hogy igenes nagy dolgokra hivatottak két év múlva és aztán 2028-ban Los Angelesben is az olimpián. „Ismét magas szintre emeltük a magyar vízilabdát.” – ezt már a férfi válogatott csapatkapitánya és az FTC-Telekom BL-győztes klasszisa, Manhercz Krisztián mondta a sajtótájékoztatón. A szövetségi kapitány Varga Zsolt is nagyon büszke játékosaira, hogy ezt az utat bejárták és azért fognak dolgozni, hogy még innen még előrébb lépjenek tovább. 

A játékosok most rövid pihenőt kaptak, de a szezon hamarosan indul. Vályi Vandáék már izgatottan várják az új szezont, hogy a Ferencváros színeiben is folytassák a sikereket. 

Cikkajánló

Vismeg Zsombor és Fekete Gergő egy barátságkvízben

Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!

Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában

16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

A brillírozó Nagy Ákos vezette győzelemre a Fradit

Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.

Tökéletes hozzáállással 30-2-re nyertek férfi pólósaink

A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.

Újra lendületet vennének férfi pólósaink

Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.

Nyéki Balázs: „Leblokkoltunk valahogy fejben"

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.

Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól

13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Játékosaink extrém kihíváson - Reformer pilates óra

Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin