Még várat magára az a mérkőzés, amikor kilenc FTC-játékos lesz a meccskeretben a világbajnokságon, a csoportkör második mérkőzésén ugyanis Vigvári Vendel maradt ki klubunk részéről a kezdő 13 játékosból, ott volt viszont Molnár Erik, aki ezzel bemutatkozott a világbajnokságon. Tette ezt egyébként remek játékkal... A házigazda japánok elleni siker után kiválóan kezdtük a folytatást szempontjából nagy téttel bíró horvátok elleni összecsapást. A legutóbbi két találkozónkon előbb az Európa-bajnoki döntőben vereséget szenvedtünk, majd a Világkupában 13-10-es győzelmet arattunk egyik legnagyobb riválisunk ellen.
Varga Zsolt csapata ezúttal vb-esélyes arcát mutatta, hiszen 2-0-ra is vezettünk, a védekezésünk pedig szinte hibátlanul működött perceken át, ugyanis zsinórban három emberhátrányt is kivédekeztünk. Előbb-utóbb jött az ellenfél első találata is, a negyedet azonban egy Német Toni-gól zárta akcióból (3-1). A második felvonásban 4-1 után egy találatra zárkózott a kiváló játékerőt képviselő Horvátország, a nagyszünetre viszont egy óriási Nagy Ádám bombával kétgólos előnnyel mehettünk (5-3).
Folytatódott az FTC-játékosok jó sorozata: Jansik Szilárd kiszorított szögből egy fej fölé lőtt góllal vette be a világ egyik legjobb hálóőrének, Bijacsnak a kapuját. Ráadásul ez volt a válogatott csapatkapitányának 100. találata a nemzeti együttesben. Egy kisebb védelmi hiba után Varga Dénes is meglőtte a saját találatát, ezzel pedig már 7-4 volt a magyarok javára. Ugyan gyorsan feljött 7-6-ra ellenfelünk, de egy újabb Fradi-játékos, Fekete Gergő állította vissza a kétgólos különbséget a harmadik negyed végén (8-6). Az utolsó nyolc perc kezdetén Pohl Zoltán is feliratkozott a gólszerzők közé, majd egy gyorsan végigvitt akció után Vámos Márton találatával már egy 10-6-os vezetéssé egészült ki. Meg kell említeni a Vogel Soma irányította hátsó alakzatot is, amely szinte végig remekül tudta hatástalanítani az Eb-címvédő emberelőnyös taktikáját. 7-8 blokkot is bemutattak a magyar játékosok, illetve kapusunk is többször védett bravúrral.
10-6 után gyakorlatilag már érezhető volt, hogy nem veszítheti el a mérkőzést a magyar csapat. Bár a horvátok próbáltak még zárkózni, ami néhány védelmi hiba után sikerült is nekik a hajrában, de Zalánki Gergő egy duplával tényleg lezárta a meccset. A magyar válogatott 12-10-es győzelmet aratott a rangadón, ami azért is fontos, mert ezzel automatikusan bejutott a világbajnokság negyeddöntőjébe, illetve plusz egy nap pihenőt/felkészülési időt biztosított magának Fukuokában. Ugyan hátra van még egy mérkőzés a csoportkörből, de az utolsó fordulóban a jóval gyengébb játékerőt képviselő Argentínával fog összecsapni Varga Zsolt csapata pénteken hajnali 2-kor.
(Fotó: MVLSZ/Derencsényi István)
VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, FUKUOKA
Vízilabdatorna, férfiak
Csoportkör 2. forduló - 2023.07.19, szerda
HORVÁTORSZÁG - MAGYARORSZÁG 10-12 (1-3, 2-2, 3-3, 4-4)
Gólszerzőink: Zalánki 3, Vámos 2, JANSIK, VARGA, NÉMET, FEKETE, POHL, NAGY, Angyal 1-1
Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.
20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.
A sérüléséből felépülő kétszeres BL-győztes vízilabdázó egy év múlva visszatérhet az FTC-Telekom csapatához.
Két ezüstérem után Világkupát nyerne Sydney-ben a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Georgia ellen is győzött a férfi pólóválogatott, és behúzta a fradistákkal teli csapat az OTP-kupát.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 17-13-as győzelmet aratott Szerbia ellen az OTP-kupa második mérkőzésén.
21–12-re legyőzte Hollandiát a magyar válogatott az OTP-Kupa felkészülési vízilabda tornán.
Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!