2023. július 28.
VB2023: Még egy meccs, tét az arany!
Eb-ezüst után világbajnoki aranyérmet nyerhet a magyar férfi vízilabda-válogatott, kilenc FTC-játékossal.

Felemelő érzés volt látni, ahogy Jansik Szilárdék önfeledten ünnepeltek „PARIS 2024” táblával a kezükben az elődöntő után, hiszen mindamellett, hogy egy utolsó pillanatban szerzett góllal legyőzték a nagy esélyes Spanyolországot és bejutottak a fukuokai világbajnokság fináléjába, kiharcolták a részvételt a jövő évi olimpiára is. 

„Nagyon-nagy sikert arattunk a címvédő ellen és ami külön értékelendő, hogy háromgólos hátrányban sem adtuk fel és visszajöttünk, ez pedig nagy erőről tesz tanúbizonyságot. Amit a spanyolok ellen véghezvittünk, nagyot lendített rajtunk. Boldogok vagyunk, hogy a kvótaszerzéssel egy részcélunkat elértük. Itt a hangsúly a részcélon van! Mától ugyanis belevetettük magunkat a felkészülésbe, hiszen nem szeretnénk most megállni, hanem, ha eddig eljutottunk, akkor szeretnénk megnyerni a világbajnokságot “ - mondta a válogatott csapatkapitánya a FradiMédiának. Nem lesz könnyű dolga a mieinknek a döntőben, hiszen az ellenfél az a Görögország, amely rendkívül tapasztalt BL-győztes és olimpiai ezüstérmes játékosokból áll.

FTC-JÁTÉKOSSAL TÁMADNAK A GÖRÖGÖK

Az biztos, hogy Fukuokában lesz a Fradinak világbajnoka, hiszen a magyar válogatott kilenc vízilabdázója mellett a görög együttesbe is adunk egy játékost. Sztilianosz Argiropuloszról van szó, de rajta kívül csapattársa még klubunk korábbi játékosa, Giannis Funtulisz is. Kijelenthető mindkettejükkel kapcsolatban, hogy abszolút döntőspecialisták, mivel előbbi hat találattal járult hozzá a decemberi Magyar Kupa-sikerünkhöz, míg utóbbi öt gólt lőtt a 2019-es Európai Szuperkupa-fináléban. Argiropulosz most is csapata egyik legjobbja, a finálé előtt pedig örömmel válaszolt a FradiMédia megkeresésére.

„Kőkemény meccsre számítok, azért is, mert jól ismerem a magyar válogatott nagy részét, és tudom, hogy a Fradisták az utolsó lehelletükig küzdeni fognak. De mi sem adjuk könnyen magunkat, évek óta azért dolgozunk, hogy nyerjünk együtt egy világeseményt a nemzeti együttessel. Sajnos, az olimpián nem sikerült elérni a célunkat, de most újra itt a nagy lehetőség előttünk. Bevallom, egyelőre még a párizsi kvótának sem tudtam önfeledten örülni, mert csak a vb-arany jár a fejemben.” – mondta az FTC görög klasszisa.

VISSZAVÁGÁS TOKIÓÉRT!

Az Egyesült Államok csapatának már sikerült törleszteni ezen a vb-n, az amerikai mellett pedig épp a görög válogatott az, amelynek még adósa maradtunk. 2021-ben az olimpián nagyon fájó vereséget szenvedett a magyar válogatott, hiszen a csoportkör után az elődöntőben is alulmaradtunk Funtuliszékkal szemben, akik végül ezüstéremmel tértek haza. Bár idén már legyőztük egyszer őket, de a Los Angeles-i Világkupa negyeddöntőjében aratott 6-4-es siker nem feledtette az ötkarikás játékokon történteket.

„Bevallom, a tokiói vereség még mindig bennem van. Ugyan nyertünk ellenük pár hete, de én egy nagy döntőben szeretnék visszavágni az olimpiáért “ – tette hozzá Jansik Szilárd.

A fentebb említett 6-4-es győzelem mindenképpen adhat egy kis magabiztosságot a mieinknek, hiszen azon a mérkőzésen fantasztikus védekezést mutatott be a magyar együttes, ezt jól mutatja a mindössze négy kapott gól, amihez Vogel Soma 69%-os védési hatékonysággal járult hozzá.

VARGA ZSOLT-FÉLE MÁGIA

Nehéz szavakat találni arra a munkára, amit az FTC korábbi sikeredzője és stábja végez a nemzeti együttes élén. Nem sokkal azután, hogy a tavalyi vb-kudarc után Varga Zsoltot kinevezték szövetségi kapitánynak, Európa-bajnoki ezüstéremig vezette a csapatot. A fukuokai világbajnokság tehát még csak a második nagy világversenye a szakembernek a magyar válogatottal, de újabb esélye van az aranyérem megszerzésére és hogy tovább bővítse fantasztikus eredménysorát. Érdekesség, hogy Varga Zsolt az FTC vezetőedzőjeként két nagy sikert is aratott a görögök kapitánya, Theodoros Vlachos ellen, aki az Olympiakosz Pireuszt irányította hosszú éveken át. 2018-ban az Európai Szuperkupa döntőjében, majd 2019-ben a Bajnokok Ligája-fináléban is mi örülhettünk, mindkétszer ötméterespárbaj után.

2003, 2013 ….

Aki hisz a számmisztikában, az dörzsölheti a tenyerét, hiszen 10 és 20 éve is a magyar férfi vízilabda-válogatott nyerte a világbajnokságot. A Benedek Tibor vezette 2013-as aranycsapatban ott volt Varga Dénes és Vámos Márton is. Összességében pedig ez lehetne a férfi válogatott negyedik vb-címe, hiszen 1973-ban is a mienk állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára.

A Magyarország-Görögország világbajnok döntőt magyar idő szerint szombaton 11 órától rendezik, a mérkőzést pedig az M4 Sporton élőben követhetik.

 

(Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ)

Cikkajánló

Villogtak a fradisták, kilenccel nyert a válogatott

21–12-re legyőzte Hollandiát a magyar válogatott az OTP-Kupa felkészülési vízilabda tornán.

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt!

Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!

Ismét Európa élén zárta az évet az FTC!

Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.

Végső búcsú Haufe Tamástól

Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.

Görög sztárigazolással erősödik az FTC

Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.

„Ez egy bronz, de úgy éltük meg, mint egy BL-győzelmet”

Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

„Úgy küzdünk a bronzért, mintha BL-döntőt játszanánk”

Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin