2023. április 25.
Fájó vereség Marseille-ben
Az FTC-Telekom Waterpolo férficsapata nem tudta tartani a lépést a franciákkal a BL 12. fordulójában.

Nem a mi meccsünk volt a Marseille elleni, hiszen mind védekezésben, mind támadásban gyengén teljesítettünk a tudásunkhoz képest. A vezetést ugyan mi szereztük meg 1-0-nál, Pohl Zoltán révén, aki remekül kapta Luca Damontétól a labdát emberelőnyben, ezután viszont háromszor is betalált a francia alakulat.

Gyorsan egyenlítettünk a második játékrész elején, ahol a szerencse és a tudás is velünk volt. Danyiil Merkulov bombázta távolról rá, ami a blokkon megpattant és áthullott a kapus feje felett, majd Vigvári Vendel ütemtelenül lőtte el a blokkoló védő mellett a labdát a kapus pedig nem ért oda a lövésre (3-3). Újra ellépett a Marseille, ezúttal hárommal is, majd Nagy Ádám gólja tartotta életben az esélyeket.

11-4 után jutottunk újból szóhoz, Argiropulosz-Kanakakisz gólja pedig már aligha nyújtott megnyugvást, hiába talált be ezután még kétszer is görög légiósunk, kevés volt sajnos. Andrija Prlajnovics adta meg a kegyelemdöfést, így 13-7-es vereséget szenvedtünk a Bajnokok Ligájában.

Több, mint egy hete lesz felállnia Varga Zsolt csapatának ebből a pofonból, hiszen május 3-án a Honvéd ellen játszunk a bajnoki döntőbe jutásért.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Csoportkör 12. forduló, 2023.04.25.

Franciaország, Marseille

CN MARSEILLE – FTC-TELEKOM WATERPOLO 13-7 (3-1, 4-3, 5-1, 1-2)  

Az FTC gólszerzői: Argiropulosz-Kanakakisz 3, Nagy, Vigvári, Merkulov, Pohl 1-1

 

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin