Aggódott a Hajós Alfréd Sportuszoda publikuma, hogy vajon elmossa-e a vihar a mérkőzés helyszínét. A szél ugyan pár „Hajrá Fradi!”-molinóval megcsonkította a szépen feldíszített nyitott medencét, de a kezdősípszóra megnyílt az ég a Margitsziget felett és megnyugodhattak a nézők egy időre.
A találkozó nem indult jól számunkra. Megszerezte a vezetést a Sabadell, majd Vogel Soma a döntő után ismét bizonyította büntetővédési képességeit, viszont a labda szögletre ment, amiből ismét betaláltak a vendégek. Ezután sikerült zárkóznunk Német Toni révén, majd többször is egyenlíthettünk volna, de nem voltunk pontosak a végén, így a kihagyott helyzeteket megbosszulták a spanyolok és 1-3 állt már a kivetítőn.
Varga Dénes távolléte miatt Jansik Szilárd töltötte be a csapatkapitányi szerepkört, aki egy belőtt büntetővel nyitotta a második felvonást. A Sabadell igaz válaszolt, de Pohl Zoltán ismét zárkóztatott minket (3-4). A félidőre sajnos már háromra nőtt a különbség, 3-6-ról folytattuk a mérkőzést.
Spanyol góllal indult a negyed, majd Jansik lövése éppen csak átcsorgott Eduardo Lorrio kapuson, Fekete Gergő viszont kis híján kiszakította a hálót. Ezt követően ismét a Sabadell szerzett gólt, de Argiropulosz-Kanakakisz büntetőből tartotta a kétgólos különbséget (6-8). Görög légiósunk egy nagyobb gólcsend után először egy kiállítást, majd a visszakapott labdából ötméterest harcolt ki, Fekete pedig kíméletlenül bevágta azt.

Az utolsó negyedben gyorsan jött az egyenlítés Nagy Ádám révén, majd Vigvári Vendel által már mi vezettünk, először a mérkőzésen (9-8). Sanahuja ezt gyorsan egalizálta, miután a bal alsó sarokba suhintotta a labdát, sőt Varela találatával már újra a spanyolok voltak előnyben (9-10). Három perccel a vége előtt Merkulov volt eredményes. A Sabadell nem tette meg azt a szívességet, hogy elhibázza a következő akciót, sőt egy újabb vendéggól már kétgólosra növelte a spanyol fórját (10-12). Damonte próbálkozását a végén még hárította a Sabadell kapusa. Varga Zsolt vezetőedző hazai búcsúja a Fradi kispadjától sajnos egy vereség lett, de a szövetségi kapitány még elköszönhet emlékezetes módon csapatunktól, amely csoportharmadikként jutott be a belgrádi BL FINAL8-be, ahol május 31-én, jövő szerdán ugrik először vízbe.
Férfi vízilabda, Bajnokok Ligája, B csoport, 14. forduló
FTC-Telekom Waterpolo – CN Sabadell 10-12 (1-3, 2-3, 4-2, 3-4)
A Fradi gólszerzői: Fekete, Jansik 2-2, Pohl, Merkulov, Argiropulosz-Kanakakisz, Nagy, Német, Vigvári
Óriási csatában tudott 16-14-re nyerni az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a BL negyeddöntős csoportkörében.
Budapest után Genovában méri össze erejét a Bajnokok Ligája két nagy esélyese.
19-8-as győzelmet arattak az FTC-Telekom férfi pólósai Szegeden a bajnokság középszakaszában.
Az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata már biztos középszakasz-győztesként, idegenben folytatja a bajnokságot.
20-12-es győzelmet arattak férfi pólósaink a Szolnoki Dózsa ellen, megnyerve a felsőházat.
A Világkupáról visszatérő játékosokkal ugrik vízbe férfi vízilabdacsapatunk a Szolnok ellen szerdán.
A már biztos Szuperdöntős férfi vízilabda-válogatott 12-9-es vereséggel zárta a görögországi Világkupát.
Nem sikerült újra nyerni, vízilabda-válogatottunk 14-7-re kikapott a Világkupán.