2022. augusztus 19.
Veretlenül nyerte a BENU Kupát Magyarország
Hollandia komoly ellenállást tanúsított, végül négygólos magyar siker született.

Hibátlan mérleggel, Franciaország és Japán legyőzése után Hollandiának sem kegyelmezett Varga Zsolt válogatottja a margit-szigeti BENU Kupán, így remekül ráhangolta magát az augusztus végén kezdődő spliti Európa-bajnokságra.

A korábbi két játéknap eredményei alapján is várható volt, hogy a hollandok lesznek a legkevésbé verhetőek, és a jó kezdés után először 3-3-nál érték utol a mieinket az első negyedben. Erre jött Vigvári Vendel duplája, kétgólos magyar előnynél jött az első pihenő.

Összességében volt egy „húzd meg, ereszd meg” hangulata a meccsnek, ami a magyar játékosok teljesítményének volt betudható. Az 5-5-ös döntetlenért „adogathattak” a hollandok, amikor egy jó ütemű 3-0-s periódussal sikerült meglepni őket a második negyedben, Német Toni centerakciógólja 8-5-ös vezetést jelentett.

A térfélcsere után elszenvedtünk egy szintén háromgólos rohamot, 8-7-nél Varga Zsolt időt is kért, hogy felrázza a srácokat, ami részben sikerült; hiába lőttük mi a következő gólt Zalánki révén, ezt a játékrészt 5-3-ra nyerte Hollandia, még úgy is, hogy Vogel Soma jól védett.

A zárásra összeállt a magyar játék, kapott gól nélkül tudta lehozni a védelem az utolsó negyedet, míg elöl két szép akciógól is összejött. Három győzelemmel tesztelt hazai közönség előtt Varga Zsolt szövetségi kapitány megfiatalított válogatottja, legközelebb Splitben, a kontinensviadal első csoportmeccsén láthatjuk a csapatot játszani augusztus 29-én.

Varga Zsolt összegezte a torna tapasztalatait, Fekete Gergő a Fradi fontosságát emelte ki értékelésében- még ha ezt a szakmai stáb megpróbálta megzavarni, akkor is.

 

6. BENU Kupa
Férfi felkészülési torna, Margitsziget, 3. játéknap
Magyarország-Hollandia 13-9 (5-3, 3-1, 3-5, 2-0)
Magyar gólszerzők: Zalánki 3, Angyal, Jansik, Vigvári 2-2, Fekete, Német, Nagy, Manhercz 1-1.

A játéknap másik mérkőzésén: Japán-Franciaország 9-12

A BENU Kupa végeredménye

1. Magyarország 6p
2. Franciaország 4p
3. Hollandia 2p
4. Japán 0p

Cikkajánló

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

Molnár Eriket kölcsönadtuk a Jug Dubrovniknak

A sérüléséből felépülő kétszeres BL-győztes vízilabdázó egy év múlva visszatérhet az FTC-Telekom csapatához.

Hét FTC-játékos került be a Szuperdöntős magyar keretbe

Két ezüstérem után Világkupát nyerne Sydney-ben a magyar férfi vízilabda-válogatott.

Tornagyőzelemmel hangoltunk a VK-szuperdöntőre

Georgia ellen is győzött a férfi pólóválogatott, és behúzta a fradistákkal teli csapat az OTP-kupát.

Manhercz vezetésével vertük a szerbeket

A magyar férfi vízilabda-válogatott 17-13-as győzelmet aratott Szerbia ellen az OTP-kupa második mérkőzésén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin