2022. június 2.
Vért izzadva, de ott vagyunk a BL-elődöntőben
Nagy izgalmakat követően, hátrányból felállva, 14-13-ra megvertük a Jug Dubrovnikot.

Férfi vízilabdacsapatunk a hazai porondon – férfi labdarúgóinkhoz hasonlóan – duplázott, hiszen a bajnoki címet és a Magyar Kupát is a mieink hódították el. Egy porondon azonban még nem osztották ki az érmeket, ez pedig a Bajnokok Ligája, ahol a mieink számos remek győzelmet aratva, a csoportkört a második helyen zárták, és ezzel bejutottak a Belgrádban rendezett nyolcas döntőbe, a Final 8-be, ahol a negyeddöntős ellenfél a Jug Dubrovnik volt. 2019-ben, amikor az FTC-Telekom Waterpolo megnyerte a BL-t, akkor szintén a horvátokkal mérkőztünk az elődöntőbe jutásért, és győztünk 10-9-re.

I. negyed

A ráúszást ugyan a Dubrovnik nyerte, de az első gól a mienk volt, Vámos Márton emberelőnyből lőtte meg a vezető találatunkat sőt, a második is az övé volt: Daniil Merkulov remekül ejtett Vámosnak, aki csavarással juttatta a labdát a kapuba. Idegesen kezdtek a horvátok, még a kapunkig sem jutottak el, vagy ha igen, akkor Vogel Soma hárított. Pohl Zoltán közeli bombájával folytatódott az álomrajt, ellenfelünk ki is kérte az idejét, ami jót is tett neki, ugyanis megszületett az első találatuk. (3-1) Azonban rögtön jött a válasz Luca Damonte révén, aki éles szögből lőtt gólt. Bő három perccel a negyed vége előtt Konstantinos Kakaris zárkóztatta az övéit. Fekete Gergő és Merkulov kiállítása után kettős emberhátrányban kellett kivédekeznünk egy támadást, és végül Vogel óriásit hárított két alkalommal is. Lélektanilag nagyon jól jöttünk ki ebből a szituációból…Olyannyira, hogy Vámos meglőtte a harmadik gólját a másik oldalon. (5-2) Marko Zuvela előtt három blokkoló kéz is volt, de a lövése így is utat talált a magyar hálóba, de Jansik Szilárd gólra góllal válaszolt. A negyedet nem zártuk szépen, és az utolsó másodpercben sikerült feljönnie a Dubrovniknak két gólra. (6-4)

II. negyed

Ez a negyed is Fradi-góllal indult: Nemanja Ubovic is feliratkozott a gólszerzőink közé, majd Loren Fatovic használta ki jól az emberelőnyt. (7-5)  Nem sokkal később mi is megkaptuk az előnyt, amit Merkulov gólra is váltott. Felzúgott a lelátóról a „Mindent bele!” a csapatunkat elkísérő szurkolóinktól. El is kellett a biztatás ugyanis a negyed közepére, már négy játékosunk állt két hibával, miközben a horvátoknál alig fújtak valamit, csak pár kontrát. Zuvela a jobb oldalon el tudott lépni és 2.36-tal a nagyszünet előtt 8-7-re módosította az állást. Támadásban érezhetően megakadtunk, míg hátul sorra kaptuk a kiállítást, ekkor éppen Ubovic, de Damonte blokkjáról, két kapufát is megjárva, a labda a mienk lett, azonban elkapkodtuk az akciót, Varga Zsolt pedig kikérte az idejét. Megkaptuk az emberelőnyt és Merkulov megtörte a gólcsendünket, ám Zuvela tovább vitte a hátán a  horvátokat. (9-8)

III. negyed

Nem kezdődött jól a második félidő a mi szempontunkból, ugyanis ellenfelünknek sikerült egyenlíteni. Nem sokkal később Vigvári Vendel úgy tűnt, hogy a lehető legjobbkor zúdította a labdát a kapuba, azonban a videóbíró elvette a gólt, miután állt az óra. Visszatekerték a támadásidőt jelző órát 19 mp-re, innen kellett újrajátszani a meccset, maradt a 9-9. Perceken keresztül állt a játék. Sajnos másodjára már nem született Fradi-gól. Ekkor mind a két oldalon sok volt a hiba, de mi nem tudtuk meglőni az első gólunkat a negyedben, Popadic formája feljavult az ellenfél kapujában. Érezhetően mélyponton voltunk, semmi nem akart összejönni, Stylianos Argyropoulos ráadásul a meccs során először vezetéshez juttatta csapatát. Varga Dénes ugyan megtörte a gólcsendet, de Maro Jokovic bombája védehetetlenül vágódott Vogel kapujába. (10-11) Molnár Erik révén kiváló védekezéssel akadályoztuk meg a kétgólos horvát-előnyt, de így is iszonyatosan nehéz záró felvonás várt a Fradira.

IV. negyed

Sikerült elhozni a labdát a ráúszásnál, ám Merkulov lövése elhalt a blokkban, majd Popadic emberelőnyben tudta hárítani Molnár lövését. Argyropoulos a blokk fölött bezúdította a labdát, így már kettővel ment a Dubrovnik. (10-12) Varga Dénes létfontosságú találatával kapaszkodtunk vissza, majd egy kontrát követően emberelőnybe kerültünk Zuvela kiállítása után, és megint Varga keze villant. (12-12) Merkulov szerezte csapatunk 13. találatát, ám közben a horvátok is betaláltak. Aztán 2.33-mal a vége előtt Vogel nagyot védett, mehettünk a vezetésért, de Vámos a kapusba lőtte a ziccert. Azonban a labda nálunk maradt és Jansik bevágta, megint mi álltunk jobban. (14-13) Vigvári kiállítása után megkapta az utolsó esélyt a Dubrovnik, de Jansik blokkjáról mellé ment a labda. Meglett! Elképesztő izgalmak után a Fradi bejutott a BL-elődöntőbe és csatlakozott a Pro Recco, a Brescia és Novi Belgrád társaságához. A mieinkre a döntőbe jutásért a címvédő Pro Recco vár. Az elődöntőt pénteken, 20.30-tól rendezik.

2022. 06.02.,BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL 8, NEGYEDDÖNTŐ, Belgrád 
FTC-Telekom-Jug Dubrovnik (horvát) 14-13  (6-4, 3-4, 1-3, 4-2)
Gólok: Vámos 3, Merkulov 3, Varga 3, Jansik 2, Pohl, Ubovic, Damonte 1-1 

Cikkajánló

Vásárolj jegyet elővételben két BL-rangadóra is!

Május 3-án a Brescia, majd május 14-én a Barceloneta ellen küzdenek férfi pólósaink a Komjádiban.

Kiütéses siker a Honvéd otthonában

A BL-re készülő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 23-9-re legyőzte a Honvédot a bajnokság középszakaszában.

Nagy küzdelemre készülünk a Honvéd ellen

Két BL-rangadó előtt a Honvéd és a Kaposvár ellen zárják férfi pólósaink a bajnoki középszakaszt.

Megszenvedtünk ezért a sikerért

Ismét nagy csatára kényszerítette a Szolnok Nyéki Balázs csapatát, amely végül 12-9-re nyert.

A Szolnok ellen zárjuk a meccsdömpinget

A bajnoki elődöntő szempontjából is fontos lehet, hogy férfi pólósaink nyerjenek szombaton a Komjádiban.

Óriási BL-rangadót nyertünk meg Barcelonában!

Hatalmas csata után 10-8-ra győzött az FTC-Telekom a Barceloneta otthonában a BL második csoportkörében.

Nyerni megyünk Barcelonába!

A BL-csoportban két győzelemmel álló férfi pólósaink újabb lépést tennének a Final4 felé.

Nem volt kérdés, magabiztos játékkal vertük az OSC-t

Férfi vízilabdacsapatunk folytatta remek sorozatát, 20-5-re verte az OSC együttesét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin