Jansik Szilárd kötényt kapott – ám nem egy edzés utáni hobbifocin, és nem is valamelyik főzőműsorban, férfi vízilabdacsapatunk kiválósága ugyanis egy bő órára baristának állt az egyik belvárosi kávézóban. Adventi jótékonysági akció keretében egy héten keresztül minden, a helyszínen elfogyasztott kávé árából száz forintot különböző segélyszervezeteknek juttattak el, a hét egyik napján pedig hírességek, köztük a Fradi pólósa szolgálta fel a megrendelt kávékat. Szili keze alatt csak úgy égett a munka – két kávé elkészítése között azért a Fradi TV stábjának mégis sikerült néhány szót ejteni vele jótékonyságról, és a karácsonyi készülődésről is.
Nem csak Szilárd, de női kézilabdacsapatunk kiválósága, Tomori Zsuzsanna is részt vett a jótékonysági akcióban, természetesen őt is megkérdeztük a megszerzett élményeiről. Ahogy kiváló pólósunk csapattársát, Fekete Gergőt is, akinek esetében az első feltett kérdés igazán kézenfekvőnek bizonyult. Hogy pontosan mi is volt az, kiderül az alábbi videóból!
Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!
Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.
A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.
Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.
A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.
A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.
7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.
November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.