2026. július 25.
Világkupa-döntős a magyar válogatott!
A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

A horvátok elleni győzelemmel egy lépésre került a férfi pólóválogatott attól, hogy a világbajnoki és az Európa-bajnoki döntő után a Világkupa-döntőbe is bejusson. A hazai medencében szereplő ausztrálok ellen hét FTC-játékos vezérletével ugrott vízbe Varga Zsolt együttese.

KERETBE FOGLALTUK AZ ELSŐ FÉLIDŐT

Rögtön mi szereztük meg a vezetést, de a hazaiak előbb egyenlítettek, majd átvették a vezetést, így folyamatosan az üldöző szerepében találtuk magunkat. 5-4-nél Vismeg Zsombor egyenlített, a nagyszünet előtt pedig Vigvári Vendel második góljával ismét nálunk volt az előny.

Ott kezdtük a második félidőt, ahol az elsőt befejeztük: Fekete találatával és korábbi BL-győztesünk, Nagy Ádám harmadik góljával 8-5-re elhúztunk. Ezt követően azonban kissé kiengedtünk, támadásban és védekezésben is sokat hibáztunk, így sikeresen zárkóztak az ausztrálok, és 10-10-nél Nicolas Constantin-Bicari, az FTC egykori Szuperkupa-győztes játékosa egyenlített.

DRÁMAI VÉGJÁTÉK

Zalánki és Manhercz góljaival kétszer is vezettünk, de ellenfelünknek sikerült egyenlítenie. Egy perccel a vége előtt Zalánki ismét betalált! Az ausztrálok többször is támadtak az egyenlítésért, legközelebb két másodperccel a vége előtt jártak a gólhoz, de Gyapjas Viktor hárított, így 13-12-re győztünk, és bejutottunk a döntőbe.

FRISSÍTÉS: A fináléban vasárnap 10 órától az Argiropulosz-Kakarisz duó vezette Görögország ellen játszunk, hogy 2018 után újra megnyerjük a Világkupát.

VILÁGKUPA SZUPERDÖNTŐ SYDNEY 2026 – FÉRFI VÍZILABDA TORNA

Elődöntő, 2026. július 25., szombat 10:30 (magyar idő szerint)

AUSZTRÁLIA - MAGYARORSZÁG 12-13 (3-2, 2-4, 3-4, 4-3)

Gólszerzőink: Nagy Ádám 3, Zalánki 3, Manhercz 2, Vigvári 2, Fekete, Vismeg, Kovács 1-1

Cikkajánló

Kettős győzelemmel ütöttük ki a Honvédot

Férfi pólósaink 17-6-ra verték a Honvédot, így 36-17-es összesítéssel jutottak be a Magyar Kupa-elődöntőbe.

Erődemonstráció a Honvéd otthonában

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-11-re győzték le riválisukat a Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén.

Rangadóval kezdődik az új szezon

A Magyar Kupa negyeddöntőjében címvédő férfi pólósaink a tavalyi ezüstérmes Honvéddal találkoznak.

Vogel: újra a csúcsra szeretnénk törni

Férfi pólósaink csapatkapitánya a nyári feltöltődése után nyilatkozott a következő szezonok céljairól.

Parázs edzőmeccset nyertünk

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-15-re győzték le a görög Panathinaikoszt.

Magyar Kupa: a Honvédon át vezet az út a címvédéshez

A tavalyi döntős Honvéddal találkozik a címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Mesteredző lett Nyéki Balázs

A MET Mesteredzői Díjjal ismerte el az FTC-Telekom vezetőedzőjét.

Tornagyőzelemmel indítottuk a felkészülést

17-11-re győzte le az FTC-Telekom férfi csapata a Nagyváradot, és megnyerte a Ladislav Bottlik-emléktornát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin