2025. július 14.
Vismeg-parádéval nyertünk a Japán válogatott ellen
23-18-as, látványos mérkőzésen múlta felül második csoportellenfelét a férfi vízilabda-válogatott a vb-n.

A csoportkör papíron legkönnyebb mérkőzésére kisebb betegség miatt pihenőt kapott Vigvári Vendel, így Nagy Ákos készülhetett az első világbajnoki mérkőzésére. Varga Zsolt szövetségi kapitány az összecsapás előtt óvatosságra intett mindenkit, mivel az új szabályok még jobban felgyorsították a japánok játékát, ez még veszélyesebbé téve őket.

Vismeg Zsombor nem bízta a véletlenre, és rögtön a mérkőzés első góljával megszerezte saját első vb-találatát. Az első félidő egészében szorongattak minket a japánok, fej-fej mellett haladtunk 7-7-ig, 8-7-nél viszont Nagy Ákos is megszerezte az első világbajnoki gólját, és először léptünk el kettővel. Innen már nem tudtak közelebb zárkózni, viszont mi sem tudtunk jobban ellépni.

Megállíthatatlan Vismeg

Az FTC-Telekom játékosa hatalmas kedvvel játszott, és a szokásos nagyszerű védekezése mellé most bátran vállalkozott, és négyből négy próbálkozása sikeresnek bizonyult. Ugyan a saját kapunk előtti játékunk nem idézte az ausztrálok elleni formáját, a támadások szebbnél szebb akciókat hoztak. Manhercz Krisztián továbbra is hozta a kiemelkedő lövőteljesítményét, Nagy Ádám pedig triplázott az utolsó nyolc percben.

Gólgazdag, 23-18-as sikerrel vettük a második csoportmérkőzést Japán ellen, a folytatás pedig szerdán jön Spanyolország ellen, magyar idő szerint 14.45-től.

Sztilianosz Argiropuloszék második mérkőzésüket megnyerték a kínai válogatott ellen 26-5-re, klasszisunk három találattal vette ki a részét a sikerből. Miguel de Toro a spanyol válogatottal 10-7-re nyert Ausztrália ellen. Dusan Mandics és Edoardo Di Somma pedig csoportrangadót játszott egymás ellen. A meccs 13-13-as döntetlennel zárult, végül ötméteresekkel az olaszok nyertek 17-16-ra az olimpiai bajnok Szerbia ellen. Manda parádésan játszott, 5 gólt szerzett, és belőtte büntetőjét, míg Edo óriási mezőnymunkával és egy góllal járult hozzá a győzelemhez.

pedig egymás ellen folytatja a vízilabda tornát a hétfői nap folyamán.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG | SZINGAPÚR 2025

Férfi vízilabda, Csoportkör 1. mérkőzés – 2025. július 14., hétfő 7:45 (magyar idő szerint)

JAPÁN - MAGYARORSZÁG 18-23 (5-5, 3-5, 3-5, 7-8)

Gólszerzőink: Vismeg 4, Manhercz 3, Nagy Ádám 3, Nagy Ákos 2, Burián 2, Kovács 2, Vámos 2, Vigvári Vince 2, Angyal, Fekete, Jansik 1-1

Cikkajánló

Kettős győzelemmel ütöttük ki a Honvédot

Férfi pólósaink 17-6-ra verték a Honvédot, így 36-17-es összesítéssel jutottak be a Magyar Kupa-elődöntőbe.

Erődemonstráció a Honvéd otthonában

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-11-re győzték le riválisukat a Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén.

Rangadóval kezdődik az új szezon

A Magyar Kupa negyeddöntőjében címvédő férfi pólósaink a tavalyi ezüstérmes Honvéddal találkoznak.

Vogel: újra a csúcsra szeretnénk törni

Férfi pólósaink csapatkapitánya a nyári feltöltődése után nyilatkozott a következő szezonok céljairól.

Parázs edzőmeccset nyertünk

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-15-re győzték le a görög Panathinaikoszt.

Magyar Kupa: a Honvédon át vezet az út a címvédéshez

A tavalyi döntős Honvéddal találkozik a címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Mesteredző lett Nyéki Balázs

A MET Mesteredzői Díjjal ismerte el az FTC-Telekom vezetőedzőjét.

Tornagyőzelemmel indítottuk a felkészülést

17-11-re győzte le az FTC-Telekom férfi csapata a Nagyváradot, és megnyerte a Ladislav Bottlik-emléktornát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin