2024. június 11.
Visszatért az FTC-be Vámos és Manhercz
Egy spanyol és két magyar világbajnokot is igazolt férfi pólócsapatunk, a hölgyeknél görög klasszis érkezik.

Történelmi szezont zárt az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata, amely Nyéki Balázs vezetésével veretlenül nyerte meg a Magyar Kupát és a bajnokságot, majd megkoronázva idénybeli teljesítményét, megszerezte klubunk második Bajnokok Ligája-címét is. Ráadásul a máltai Final Four döntőjében a háromszoros címvédő Pro Reccót sikerült legyőznie. Ahogy az elmúlt években, úgy most is megtartotta az idény végi sajtótájékoztatóját a vízilabda szakosztály, amely a szezonértékelés mellett ismertette a férfi és a női csapataival kapcsolatos változásokat. 

Nyéki Balázs, férfi csapat vezetőedzője és Nyíri Zoltán, ügyvezető alelnök

DUMI NEM JÁTSZIK TÖBBET A FRADIBAN

Az MVM Dome-ben tartott kedd délelőtti eseményen fontos bejelentést tett Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke. Az FTC csapatkapitánya, Varga Dénes úgy döntött a klub vezetőségével együtt, hogy a BL-trófea megszerzése után befejezi aktív pályafutását, már ami a klubvízilabdát és a Ferencvárost illeti. Dumi ott akar lenni nyáron a párizsi olimpián, hiszen a válogatottal is a csúcson szeretné abbahagyni. Varga Dénes a klub kötelékében marad, ahol az elmúlt hét szezon alatt 16 trófeát emelhetett a magasba, közte a 2019-es és 2024-es Bajnokok Ligája serleget. Klasszisunk mellett Luca Damonte és Danyiil Merkulov sem folytatja a zöld-fehéreknél, a két légiós Savonába igazolt, míg Szabó Bence kölcsönben Szolnokon játszik majd. 

VILÁGBAJNOKOK ÉRKEZTEK 

Ugyanakkor nem gyengült meg Nyéki Balázs együttese a következő szezonra, hiszen három klasszist és egy fiatal tehetséget is igazoltunk. Két korábbi játékosunkat is üdvözölhetjük, ugyanis két év után visszatér az Olympiakoszból Vámos Márton, aki 2017 és 2022 között mindent megnyert a Fradival, illetve Marseille-ből igazolt haza Manhercz Krisztián, aki 2018 nyarán hagyta el a Népligetet az OSC kedvéért. Mindketten tagjai voltak a Fukuokában világbajnoki címet szerző magyar válogatottnak. Bemutattuk a sajtó képviselőinek az FTC harmadik új játékosát, a Szolnokról érkező 21 éves Vismeg Zsombort, aki a januári Eb-n letette névjegyét a nemzeti együttesben. Az olimpiai felkészülés miatt nem tudott jelen lenni a keddi eseményen a spanyolok világ- és Európa-bajnok centere, Miguel de Toro, aki a Barceloneta csapatát hagyta el a zöld-fehérek kedvéért. 

Új igazolások: Vismeg Zsombor, Manhercz Krisztián és Vámos Márton

ÚJ EDZŐVEL ÉS LÉGIÓSOKKAL TÖRÜNK A BAJNOKI CÍMRE

Azt már februárban bejelentettük, hogy a 2023/24-es szezon végén visszavonult női csapatunk vezetőedzője, Gerendás György, aki bajnoki ezüstéremmel zárta le fantasztikus karrierjét. A klublegenda helyét a Szentesről érkező Matajsz Márk veszi át, aki játékosként bajnokságot és KEK-et nyert az FTC-vel, úgyhogy egyáltalán nem lesz ismeretlen számára a közeg és az a szemlélet, amit klubunk képvisel. A másodedző Czigány Károly lesz. A szakmai stáb mellett többen is távoztak, így a csapatkapitány, Tóth-Csabai Dóra, illetve a BVSC-ben folytatja Dömsödi Dalma, valamint Pőcze Panna. A helyükre igazoltuk le az Olympiakosz háromszoros BL-győztesét, Eleftheria Plevritut, aki a 2022-es spliti Európa-bajnokság legértékesebb játékosa volt. A 27 éves görög klasszis mellett érkezik egy fiatal holland tehetség, Noa de Vries, illetve hazatér Lille-ből a jelenleg francia válogatott Hertzka Orsolya, aki korábban az UVSE-vel nyert már magyar bajnokságot. A negyedik új játékosunk az a Fekete Flóra, aki tavaly nyáron többek között Neszmély Boglárkával együtt nyert junior világbajnoki címet. 

Matajsz Márk (vezetőedző), Fekete Flóra és Czigány Károly (másodedző)

Kijelenthető, hogy férfi és női csapatunk is a legnagyobb célokért küzdhet hazai fronton a 2024/25-ös szezonban, ahol a Bajnokok Ligájában is ott lehet a legjobbak között a négyes döntőben. 

AZ FTC-TELEKOM WATERPOLO NŐI CSAPATA (2024/25)
Játékosok: Awad Zoja, Bonca Vivien, Noa de Vries, Farkas Tamara, Fekete Flóra, Felkai Sára, Gulyás-Oldal Emma, Hertzka Orsolya, Kurucz-Gurisatti Gréta, Kiss Alexandra, Kuna Szonja, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna, Neszmély Boglárka, Eleftheria Plevritou, Vályi Vanda
Vezetőedző: Matajsz Márk
Másodedző: Czigány Károly

AZ FTC-TELEKOM WATERPOLO FÉRFI CSAPATA (2024/25)
Játékosok: Sztilianosz Argiropulosz-Kanakakisz, Miguel De Toro, Edoardo Di Somma, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Dusan Mandics, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Német Toni, Pohl Zoltán, Szakonyi Dániel, Varga Vince, Vámos Márton, Vigvári Vendel, Vismeg Zsombor, Vogel Soma
Vezetőedző: Nyéki Balázs 
Másodedző: Korényi Balázs

 

Miguel de Toro – 31 éves

Korábbi klubcsapatai: Waterpolo Sevilla (2009-2013) CN Barcelona (2013-2016) C.E. Mediterrani (2016-2019 ) CNA Barceloneta (2019-2024)

Sikerei a spanyol válogatottal:

világbajnok (2022)
Európa-bajnok (2024)
Világliga-győztes (2023)
világbajnoki ezüstérmes (2019)
2x Európa-bajnoki ezüstérmes (2018, 2020)
2x világbajnoki bronzérmes (2023, 2024)
Európa-bajnoki bronzérmes (2022)
2x Világliga-bronzérmes (2019,2022)

Sikerei a klubcsapatainál:

5x spanyol bajnok (2020, 2021, 2022, 2023, 2024)
5x Spanyol Kupa-győztes (2020, 2021, 2020, 2023, 2024)
Bajnokok Ligája bronzérmes (2023)


Manhercz Krisztián – 27 éves

Korábbi klubcsapatai: Vasas (2013-2014) Szeged (2014-2017) FTC (2017-2018) OSC (2018-2023) CN Marseille (2023-2024)

Sikerei a magyar válogatottal:

olimpiai bronzérmes (2021)
világbajnok (2023)
Európa-bajnok (2020)
világbajnoki ezüstérmes (2017)
Európa-bajnoki ezüstérmes (2022)
Európa-bajnoki bronzérmes (2016)

Sikerei klubcsapatainál:

Magyar bajnok (2018)
Európai Szuperkupa ezüstérmes (2017)
Euro Kupa-győztes (2018)
Euro Kupa-ezüstérmes (2021)
francia bajnok (2024)
Francia Kupa-győztes (2024)

Egyéni elismerései:

Az év magyar vízilabdázója (2021)

 

Vámos Márton – 32 éves 

Korábbi klub csapatai: KSI (2002-2011) Vasas (2010-2013) Szolnok (2013-2017) FTC (2017- 2022) Olympiakos (2022-2024)

Sikerei a magyar válogatottal:

olimpiai bronzérmes (2021)
2x világbajnok (2013, 2023)
Európa-bajnok (2020)
világbajnoki ezüstérmes (2017)
Európa-bajnoki ezüstérmes (2014)
Európa-bajnoki bronzérmes (2016)

Sikerei a klubcsapatainál:

2x Bajnokok Ligája-győztes (2017, 2019)
2x Európai Szuperkupa-győztes (2018, 2019)
2x Euro Kupa-győztes (2017, 2018)
Bajnokok Ligája ezüstérmes (2021)
Bajnokok Ligája bronzérmes (2022)
Európai Szuperkupa ezüstérmes (2017)
7x magyar bajnok (2012, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2022)
2x görög bajnok (2023, 2024)
6x Magyar Kupa-győztes (2014, 2016, 2018, 2019, 2020, 2021)
2x Magyar Szuperkupa-győztes (2016, 2018)
2x Görög Kupa-győztes (2023, 2024)

Egyéni elismerései:

a világbajnokság legértékesebb játékosa MVP (2017)
Az év magyar vízilabdázója (2017)

 

Vismeg Zsombor – 21 éves

Korábbi klub csapatai: Zempléni Vk (2011-2017) Miskolc (2017-2022) Szolnok (2022-2024)

Sikerei a korosztályos magyar válogatottal:

Junior világbajnok (2023)
U19 Európa-bajnoki bronzérmes (2022)
U17 Európa-bajnoki bronzérmes (2019)
Európa-bajnoki 4. helyezés (2024)

Sikerei a klubcsapataival:

Magyar Kupa-ezüst (2018)


Eleftheria Plevritou – 27 éves

Korábbi klubcsapatai: Iraklis (2011) Olympiacos (2011-2024)

Sikerei a klubcsapatainál:

3x Bajnokok Ligája-győztes (2015, 2021, 2022)
3x Európai Szupekupa-győztes (2015, 2021, 2022)
LEN Kupa-győztes (2014)
Európai Szuperkupa-ezüstérmes (2014)
3x Bajnokok Ligája-ezüstérmes (2017, 2019, 2024)
LEN Kupa-ezüstérmes (2018)
11x görög bajnok (2014-2024)
5x Görög Kupa-győztes (2018, 2020, 2021, 2022, 2023)
Görög Szuperkupa-győztes (2020)

Sikerei a görög válogatottal:

Európa Kupa-győztes (2018)
2x Európa-bajnoki ezüstérmes (2018, 2022)
Világliga szuperdöntő bronzérmes (2012)
Európa-bajnoki bronzérmes (2024)

Egyéni elismerései:

az Európa-bajnokság legértékesebb játékosa MVP (2022)


Hertzka Orsolya – 26 éves

Korábbi klubcsapatai: UVSE (2009-2017) BVSC (2017-2019) Long Beach (2019-2021) Eger (2020-2021) Lille (2022-2024)

Sikerei a klubcsapatainál:

Bajnokok Ligája ezüstérmes (2015)
LEN Kupa-győztes (2016)
3x magyar bajnok (2014, 2015, 2016)
4x Magyar Kupa-győztes (2014, 2015, 2016, 2021)
3x francia bajnok (2022, 2023, 2024)
2x Francia Kupa-győztes (2022, 2023)

Sikerei a magyar válogatottal:

Universiade-győztes (2019)
Junior világbajnoki bronzérmes (2014)


Fekete Flóra – 20 éves

Korábbi klubcsapatai: BVSC (2014-2024)

Sikerei a korosztályos válogatottal:

Junior világbajnok (2023)
Junior Európa-bajnoki ezüstérmes (2022)
U18 világbajnoki bronzérmes (2022)
U17 világbajnoki bronzérmes (2021)

 

Noa de Vris – 20 éves

Korábbi klubcsapatai: ZPC Het Ravijn (2011-2021) Szentes (2021-2022) ZPC Het Ravijn (2022-2024)

Sikerei a korosztályos holland válogatottal:

Junior világbajnoki bronzérmes (2023)

 

Cikkajánló

„Többet értem el a Fradival, mint amiről álmodtam”

Hét szezon után búcsúzik játékosként az FTC-től Varga Dénes, aki 16 trófeát nyert a csapattal.

Köszönjük, Dumi!

Az olimpia után nem folytatja magyarországi karrierjét, és nem játszik többet az FTC-ben Varga Dénes.

BL-győztes aranyszavak

A főszereplők ünneplés közben nyilatkoztak a FradiMédia stábjának a fantasztikus BL-győzelem után – VIDEÓ!

Bajnokok Ligája-győztes az FTC!

2019 után nyerte meg a BL-t az FTC-Telekom, amely letaszította a trónról a háromszoros címvédő Pro Reccót.

Jön a Pro Recco-Fradi álomdöntő a BL-ben

A háromszoros címvédő olaszokat kell legyőznie az FTC-nek, hogy 2019 után ismét megnyerje a Bajnokok Ligáját.

„Ezért küzdöttünk, hogy idáig eljussunk”

Jansik Szilárdot kérdeztük férfi pólósaink BL-döntője előtt - VIDEÓ!

"Ez a csapat, ezekkel a srácokkal mindenre képes!"

A főszereplők nyilatkoztak a FradiMédiának pólósaink győztes BL-elődöntője után - VIDEÓ!

Bajnokok Ligája-döntős az FTC!

Büntetőpárbaj után győzött 18-17-re az FTC-Telekom Waterpolo a Novi Beograd ellen a BL elődöntőjében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin