2019. június 22.
Visszavonul világbajnokunk!
Az FTC-Telekom Waterpolo játékosa, Gór-Nagy Miklós befejezi pályafutását, de marad a klub kötelékében!

Azt már az FTC-Telekom Waterpolo sajtótájékoztatóján is bejelentette a szakosztály elnöke Madaras Norbert, hogy Gór-Nagy Miklós a következő szezontól nem lesz tagja a BL-győztes csapat keretének, ám akkor még nem árultunk el többet a 36 éves világbajnok jövőjéről és terveiről, egészen eddig…

„Ennél jobb pillanatot most el sem tudnék képzelni a befejezéshez. A vízilabdától azonban nem fogok és nem is tudnék elszakadni. Maradok a medence mellett a Ferencvárosban, hiszen az utánpótlás munkáját fogom segíteni, emellett pedig a civil életre is szeretnék több időt szánni. Lezárul egy korszak és egy új kezdődik számomra, úgyhogy kíváncsian várom, mit hoz a jövő. Köszönöm Vízilabda!” – mondta Gór-Nagy Miklós a fradi.hu-nak.

A döntés hátteréről és jövőjéről a Világliga után nyilatkozik majd hosszabban világbajnokunk.

PÁLYAFUTÁSA

Az 1983. január 8-án született vízilabdázó a BVSC-ben kezdte karrierjét, majd megfordult az Eger és a Honvéd csapatában, és egy rövid montenegrói kitérő után ismét a Honvéd és az Eger volt a következő állomás. A hevesi együttessel két bajnoki címet is szerzett. 2014-től az OSC csapatát erősítette, ahonnan máig tisztázatlan körülmények között távozott 2018 tavaszán. Ősztől csatlakozott az FTC-Telekom együtteséhez, mellyel egy év alatt minden létező trófeát megnyert. Az Európai Szuperkupát, a Magyar Kupát, majd a Magyar Szuperkupát, tavasszal pedig begyűjtötte aranyérmes lett a magyar bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is.

Az olimpia ugyan kimaradt a pályafutásából, ám így is rengeteg világversenyen volt tagja a magyar válogatottnak. Legnagyobb eredménye a 2013-as barcelonai világbajnokságon nyert aranyérem, de ott két éve a budapesti vb-n is, ahol ezüstérmes lett a nemzeti együttessel a Margitszigeten. Európa-bajnokságról két ezüstje (2006, 2014) és egy bronzérme is van (2016), míg a Világligán négy ezüstöt szerzett (2005, 2007, 2013, 2014).

Gór-Nagy Miklós a Japán ellen játszotta pályafutása utolsó mérkőzését a belgrádi Világligán, amelyen ráadásul jubilált is, hiszen ez volt a 200. válogatott találkozója! 

A vízilabda mellett tanulmányaira is nagy hangsúlyt fektetett, hiszen az IBS közgazdászdiplomája után jogi diplomát szerzett a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Cikkajánló

Varga Zsolt: „A trófeákért újra meg kell harcolni!”

Férfi pólósaink zsinórban a 9. trófeát nyerték, az MK-döntő után vezetőedzőnk és kapitányunk értékelt – VIDEÓ!

Fantasztikus feltámadással a Fradié a Magyar Kupa!

Varga Zsolt csapata elképesztő izgalmak után 8-7-re legyőzte az OSC-t a döntőben, így megvédte címét.

Jöhet az álomdöntő a Magyar Kupában

FTC-OSC finálét rendeznek a férfi vízilabda Magyar Kupában vasárnap délután a Császár-Komjádi Sportuszodában.

Bejutottunk a kupadöntőbe!

Magabiztos játékkal nyert az elődöntőben FTC-Telekom, amely vasárnap megvédheti Magyar Kupa-címét.

Két kupáért küzdünk hétvégén

Az FTC-Telekom Waterpolo női és férfi csapatáért is szurkolhatunk a Magyar Kupa négyes döntőjében.

Célba értek a Mikuláscsomagok!

Az FTC-Telekom vízilabdázóinak és szurkolóinak idén is sikerült mosolyt csalniuk néhány gyermek arcára.

Szenzációs produkció a Fradi pólósaitól

Kilencgólos győzelmet aratott az FTC-Telekom Waterpolo a BL-csoport egyik legerősebb csapatával szemben!

Madaras 40 – „Most a legjobb helyen vagyok!”

Különleges múltidézés a negyvenéves legendás 3-assal pályafutásról, olimpiáról, családról, a Fradiról – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most