
A világ vízilabdasportjának két ikonikus klubja, az FTC és a Pro Recco új dimenzióba emeli a sportágat idén szeptemberben: 2025 nyarán az Amerikai Egyesült Államokban csap össze két hivatalos mérkőzésen a magyar és az olasz sztárcsapat. Az első rangadónak New York ad otthont, majd pár nappal később egy újabb meccsre is sor kerül a New Jersey állambeli Princeton Egyetem uszodájában.
A Pro Recco és a Ferencváros nem csak saját hazájuk, de az egész vízilabdavilág meghatározó klubjai. Az olasz csapat a Bajnokok Ligája rekordere 11 győzelemmel, míg a magyar csapat a BL jelenlegi címvédője. A két gigász dominanciáját jól mutatja, hogy az elmúlt öt szezonban ők osztoztak a legrangosabb európai kupasorozat trófeáján, ráadásul kétszer is egymás ellen vívták a döntőt. 2021-ben a Pro Recco nyert, 2024-ben pedig az FTC-Telekom ért fel Európa csúcsára nagy vetélytársát legyőzve. A két csapat rivalizálása most a tengerentúlon folytatódik – a sportág történetében először.
A hónapok óta tervezett együttműködés nem csak két mérkőzés lesz, hanem egy sportdiplomáciai és közönségépítő esemény is, amely a vízilabda nemzetközi népszerűsítését szolgálja – különösen az amerikai közönség körében, ahol a sport egyre nagyobb figyelmet kap.
USA TOUR 2025 - MÉRKŐZÉSEK
(minden időpont amerikai keleti parti idő szerint értendők, a közép-európai időzónában ehhez képest +6 óra az eltérés)
Szeptember 3. – szerda | Asphalt Green, New York City
18:00 | UCLA – Pro Recco
19:30 | Princeton – FTC-Telekom
Szeptember 4. – csütörtök | Asphalt Green, New York City
19:30 | FTC-Telekom – Pro Recco
Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.
Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.
Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.
Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.
Férfi pólósaink 18–15-re legyőzték az olasz bajnokot, ezzel megnyerték a Fekete-tengeri Kupát.