2020. február 24.
Vogel és Bicari a forduló legjobbjai között a BL-ben
Az FTC-Telekom Waterpolo két játékost is ad a Bajnokok Ligája 9. fordulójának álomcsapatába.

Szokásához hűen a LEN nyilvánosságra hozta, hogy a legutóbbi fordulóban mely találatok voltak a legszebbek és kik alkotják a hét álomcsapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. Az FTC-Telekom Waterpolo kilenc körből immár hatodszor ad játékost a legjobbak közé, ráadásul ezúttal ketten is befértek a kezdőcsapatba (a fordulók álomcsapati a cikk alján). A 9. fordulóban a Fradi kapta a legkevesebb gólt, kapusunk Vogel Soma pedig parádés teljesítményt nyújtva járult hozzá a címvédő 9-6-os győzelméhez, míg centerünk, Nicolas Constantin-Bicari két remek gólt szerzett a Mladost Zagreb elleni idegenbeli találkozón.

Kanadai légiósunk első találatát beválasztották az öt legszebb gól közé, ahol a 2. helyet érdemelte ki látványos megmozdulásával.

A Mladost Zagreb-FTC mérkőzés összes Fradi-gólja:

A következő fordulót március 3-án rendezik a Bajnokok Ligájában, amikor ismét a Komjádi uszodában ugrik medencébe a címvédő FTC, amely a világsztárokkal teletűzdelt Pro Reccót fogadja. Jegyek már kapható elővételben! Részletek ITT

LEN BAJNOKOK LIGÁJA - FORDULÓK ÁLOMCSAPATAI

1. forduló: Popadovic (Jug Dubrovnik), JAKSIC (FTC), Radovic (Waspo98 Hannover), Filipovic (Pro Recco), Prlainovic (OSC), Genidounias (Olympiacos Pireaus), Ubovic (OSC)

2. forduló: Zerdevas (Olympiacos Pireaus), Obradovic (Jug Dubrovnik), Brguljan (OSC), Jokovic (Olympiacos Pireaus), Subotic (Szolnok), Di Fulvio (Pro Recco), Radu (Mladost Zagreb)

3. forduló: Lopez (Barceloneta), Aleksic (Barceloneta), Mandic (Pro Recco), Jokovic (Olympiacos Pireaus), Fatovic (Jug Dubrovnik), Vernoux (Marseille), Radu (Mladost Zagreb)

4. forduló: Scepanovic (Marseille), Velotto (Pro Recco), Viskovic (Jadran Split), Mylonakis (Olympiacos Pireaus), Granados (Barceloneta), Durdic (Marseille), Kayes (Pro Recco)

5. forduló: Nagy (Szolnok), Argyropoulos (Olympiacos Pireaus), Filipovic (Pro Recco), Jokovic (Olympiacos Pireaus), VARGA (FTC), Cuk (Mladost Zagreb), Kayes (Pro Recco)

6. forduló: VOGEL (FTC), Merkulov (Jug Dubrovnik), Munarriz (Barceloneta), Mandic (Pro Recco), Mora (Terrassa), Gounas (Olympiacos Pireaus), Cuk (Spandau)

7. forduló: Zerdevas (Olympiacos Pireaus), Munarriz (Barceloneta), Radovic (Jadran Carine), VÁMOS (FTC), Bukic (Mladost Zagreb), Luongo (Pro Recco), Mourikis (Olympiacos Pireaus)

8. forduló: Marcelic (Mladost Zagreb), Obradovic (Jug Dubrovnik), ZALÁNKI (FTC), Burián (OSC), Brguljan (Waspo Hannover), Granados (Barceloneta), Bodegas (Barceloneta)

9. forduló: VOGEL (FTC), Benic (Jug Dubrovnik), Munarriz (Barceloneta), Vucurovic (Jadran Carine), Perrone (Barceloneta), Prlainovic (OSC), CONSTANTIN-BICARI (FTC)

Cikkajánló

Manhercz Krisztián kislánya beragyogja az ünnepeket

Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ

Így értünk ismét csúcsra a BL-ben!

Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!

Egygólos vereség az olaszoktól a Komjádiban

15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.

Fradi Zóna Plusz Nyíri Zoltánnal és Nyéki Balázzsal

Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.

Keszthelyi és Manhercz az év magyar vízilabdázói

A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

Tökéletes évet zárhatunk a Brescia ellen

A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin