2026. január 14.
Vogel: „Vártam a pillanatot, hogy visszatérjek”
Az FTC-Telekom kapusa sérülés után jó teljesítménnyel rukkolt elő Málta ellen az Eb-n.

Ahogy beszámoltunk róla, csoportelsőként jutott az Európa-bajnokság középdöntőjébe a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely 21-6-ra nyert Málta ellen. A győzelem mellett annak is örülhettünk, hogy először védett a belgrádi tornán Vogel Soma, aki egy edzésen elszenvedett kisebb szemsérülés miatt hagyta ki az első két meccset.

- Nagyon vártam már ezt a pillanatot! Nagy világversenyen elég rég játszottam válogatott színekben, és nagyon hiányzott is ez az érzés. Valamennyire a padon átélhettem itt az elmúlt két meccsen, de azért az teljesen más. Jól éreztem magam, kellett azért az elején, hogy kicsit megszokjam a közeget, az uszodát. Az atmoszféra ennél biztos, hogy lesz tüzesebb is és hangosabb is, de valamennyire mégis jó volt belekóstolni a vízben is az Eb-hangulatába – mondta az FTC-Telekom csapatkapitánya az M4 Sportnak.

A világklasszis kapus végigjátszotta a Málta elleni mérkőzést, ahol hat védést is bemutatott.

- Azért kihagytam három napot vizes edzés nélkül, meg komolyabb edzés nélkül, úgyhogy nyilván mindamellett, hogy megszerezzük a győzelmet, a személyes cél az is volt számomra, hogy újra formába kerüljek, és ezért is védtem négy negyedet. Onnantól kezdve, hogy meg lett a diagnózis, hogy mikor játszhatok újra, onnantól fogva magam mögött hagytam mindent és csak arra koncentráltam, hogy újra védhessek.

A Vogel arról is beszélt, hogy a franciák és a montenegróiak elleni mérkőzések után nagyon elégedett volt a nemzeti együttes másik kapusának, Csoma Kristófnak a teljesítményével.

- Nagyon jó volt nézni őt, és átélni a védéseit, elképesztően magabiztos volt. Szerintem ez egy nagy fegyvere most a válogatottnak, hogy két olyan kapusa van, akik magabiztosan tudnak védeni, amit megtapasztalhattak az ellenfelek is. Látszódott is egyébként a Montenegró elleni meccsen, hogy már tanácstalanok voltak, nagyon sok lövést hibáztak, kapufát, mellé, fölé lőttek. Ez nyilván a védekezésnek az érdeme is, de a Kristóf érdeme is nagyon nagyban – zárta gondolatait Vogel Soma.

A magyar válogatott maximális ponttal folytatja szereplését az Eb középdöntőjében, ahol a holland, szerb és spanyol csapatokkal küzd majd meg a legjobb négy közé jutásért. Legközelebb pénteken 18 órától szurkolhatunk majd a nyolc FTC-játékossal felálló nemzeti együttesnek.

Fotó: MVLSZ / Kovács Anikó, Derencsényi István

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG / BELGRÁD 2026

Csoportkör, 3. mérkőzés – 2026. január 14., szerda 12:45

MÁLTA – MAGYARORSZÁG 6-21 (2-4, 2-7, 2-5, 0-5)

Gólszerzőink: Nagy Ákos 3, Vigvári Vendel 3, Batizi 3, Vigvári Vince 3, Varga 2, Vismeg 2, Angyal 2, Manhercz, Kovács, Tátrai 1-1

Cikkajánló

A kártya megmondta: pólósainkra milliárdok várnak!

Manhercz Krisztián és Vogel Soma hamarosan akár vissza is vonulhat - VIDEÓ!

Szurkoljunk Máltán a Fradi BL-győzelméért

Már elérhetők a jegyek a klubvízilabda idény csúcseseményére, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.

11 nap, 6 meccs – íme a pólós bajnoki döntő menetrendje

Az FTC-Telekom női és férfi csapata akár együtt ünnepelhet bajnoki címet május 31-én a Komjádiban.

A máltai Final Four a zsebben: "Most jön a tét"

Nyéki Balázs és Vigvári Vendel is boldogan értékelt a Hannover elleni BL-siker után - VIDEÓ!

FTC-Telekom: Irány a máltai Final Four!

A Hannover elleni 17-8-as győzelemmel jutottunk be a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

Elhunyt egykori KEK-győztes vízilabdázónk, Haufe Tamás

Néhai játékosunk magyar bajnoki címet és Szuperkupát is nyert a Ferencvárossal.

A hetedik helyet szereztük meg a gyermek bajnokságban

Nagy Sándor csapata két vereség után, egy drámai csatában nyert mérkőzéssel zárta az egri nyolcas döntőt.

Vérre menő edzőmeccs férfi pólósainknál

A Hannover elleni mérkőzésen bebiztosíthatja helyét a Bajnokok Ligája négyes döntőjében az FTC-Telekom.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin