2026. január 20.
Vogelék vezérletével kiütöttük az Eb-címvédőt
A spanyolok ellen megnyert ötméterespárbaj után jutott be az Eb elődöntőjébe a magyar válogatott.

A tavalyi világbajnokság döntőjében kikapott a magyar válogatott a spanyoloktól, egy dolog viszont változott azóta. Visszatért a kapuba Vogel Soma, aki a szingapúri tornáról sérülés miatt maradt le. Ha valakiben, hát az FTC világklasszis kapusában bízhattunk az Európa-bajnokság utolsó középdöntős meccsén, ahol az elődöntőbe jutás volt a tét.

FTC-JÁTÉKOSOK REPÍTETTÉK A NEMZETI EGYÜTTEST

Remekül kezdtük a ki-ki meccset és Manhercz Krisztián, valamint Jansik Szilárd találataival 3-1-re is vezettünk, de riválisunk egyenlíteni tudott. Gyakorlatilag végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ugyanakkor a címvédő közel volt a fordításhoz is.

VOGEL-MÁGIA, NAGY ÁKOS DUPLA

Jött azonban Vogel, aki az egész meccsen extázisban játszott, amit megalapozott azzal, hogy egymás után két ötméterest is kivédett egy percen belül! Elképesztő volt, amit Soma produkált Granadoszék ellen. A Fradi csapatkapitánya mellett fiatal balkezes tehetségünk, Nagy Ákos is vezére volt a magyaroknak, három találatig jutott.

KÖRÖMRÁGÁS A HAJRÁBAN

Újra kettőre tudtuk növelni a különbséget, Vigvári Vendel nem hibázott büntetőből (7-5). Kapust is cserélt az Eb-címvédő, mi pedig több lehetőséget is elpazaroltunk támadásban, ez pedig megbosszulta magát. 8-8-ról indult az utolsó negyed, ami tavaly nem sikerült Szingapúrban. Sajnos, a spanyolok most is átvették a vezetést, ráadásul először a meccsen hátrányban voltunk (9-10). Nem törtünk azonban meg és 11-10-re fordítva úgy tűnt, hogy megnyerjük a csatát, ám az utolsó másodpercben egyenlített Spanyolország, ötméterespárbajra mentve ezzel a mérkőzést.

SOMA A KIRÁLY!

Lélektanilag felénk kerekedhetett volna a címvédő, de ezt is elbírták a mieink. Vogel újabb két ötméterest védett, és bár Vigvári Vince hibázott, Manhercz, Vigvári Vendel, Nagy Ádám bevágta a maga büntetőjét, az utolsó szó pedig Fekete Gergőé volt, aki belőtte az Európa-bajnokság elődöntőjébe Magyarországot, amely teljesen megérdemelten győzte le a vb- és Eb-címvédő spanyolokat. Pénteken a görögökön át vezet út a belgrádi fináléba.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG / BELGRÁD 2026

Középdöntős csoportkör, 3. mérkőzés – 2026. január 20., kedd 18:00

SPANYOLORSZÁG – MAGYARORSZÁG 14-15 (3-3, 2-2, 3-3, 3-3) - ötméteresekkel 3-4

Gólszerzőink: Nagy Ákos 3, Manhercz 3, Fekete 2, Vigvári Vendel 2, Nagy Ádám 2, Jansik, Vismeg, Varga 1-1

Minden FTC-mezőnyjátékos gólt lőtt a mérkőzésen!

Cikkajánló

Kettős győzelemmel ütöttük ki a Honvédot

Férfi pólósaink 17-6-ra verték a Honvédot, így 36-17-es összesítéssel jutottak be a Magyar Kupa-elődöntőbe.

Erődemonstráció a Honvéd otthonában

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-11-re győzték le riválisukat a Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén.

Rangadóval kezdődik az új szezon

A Magyar Kupa negyeddöntőjében címvédő férfi pólósaink a tavalyi ezüstérmes Honvéddal találkoznak.

Vogel: újra a csúcsra szeretnénk törni

Férfi pólósaink csapatkapitánya a nyári feltöltődése után nyilatkozott a következő szezonok céljairól.

Parázs edzőmeccset nyertünk

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-15-re győzték le a görög Panathinaikoszt.

Magyar Kupa: a Honvédon át vezet az út a címvédéshez

A tavalyi döntős Honvéddal találkozik a címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Mesteredző lett Nyéki Balázs

A MET Mesteredzői Díjjal ismerte el az FTC-Telekom vezetőedzőjét.

Tornagyőzelemmel indítottuk a felkészülést

17-11-re győzte le az FTC-Telekom férfi csapata a Nagyváradot, és megnyerte a Ladislav Bottlik-emléktornát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin