2023. március 23.
Zsinórban harmadjára jutottunk döntőbe
Az FTC-Telekom Waterpolo Komjádi Kupa-csapata a Szeged ellen harcolta ki a finálét.

Magabiztos teljesítménnyel jutott be az FTC-Telekom Waterpolo a Komjádi Kupa-döntőbe. Mindössze egy negyedig volt szoros találkozó a Szeged elleni elődöntő, ezután viszont rohamosan nőtt az előnyünk, a végén pedig nem engedtük közel ellenfelünket.

Futottunk az eredmény után az első játékrészben. Molnár Erik egyenlített először centerakcióból, majd Fekete Gergő egalizált 2-2-nél. A játékrész 3-2-és hazai vezetéssel zárult. 

Négyszer találtunk be ezután, Varga Vince gólja után még Bóbis tartotta az előnyt, de zsinórban háromszor voltunk eredményesek. Simon Sebestyén óriási gólt lőtt, őt Molnár és Varga Bence követte.

A Varga testvérpár egymás után talált a szegedi kapuba, amire még Kasza válaszolt egyszer, de Lugosi ügyes találata, majd Vigvári és ismét Varga Vince lőttek gólt. 11-5-ös előnnyel fordultunk rá az utolsó negyedre.

Ebből két gólt faragott ellenfelünk, majd Vigvári találata után még kettőt lőttek, de kapcsolt a Fradi és Molnár Erik duplájával újra tetemes volt az előnyünk. 

Ezzel a 14-9-és győzelemmel zsinórban harmadik évben jutottunk döntőbe, ahol majd az Egerrel találkozunk vasárnap.

Komjádi Kupa, elődöntő

Szeged - FTC-Telekom Waterpolo 9-14 (3-2, 1-4, 1-5, 4-3)

Az FTC gólszerzői: Molnár 4, Varga V. 3, Varga B., Vigvári 2, Fekete, Simon, Lugosi 1-1

Cikkajánló

Vismeg Zsombor és Fekete Gergő egy barátságkvízben

Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!

Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában

16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

A brillírozó Nagy Ákos vezette győzelemre a Fradit

Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.

Tökéletes hozzáállással 30-2-re nyertek férfi pólósaink

A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.

Újra lendületet vennének férfi pólósaink

Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.

Nyéki Balázs: „Leblokkoltunk valahogy fejben"

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.

Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól

13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Játékosaink extrém kihíváson - Reformer pilates óra

Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin