2024. november 29.
2024 utolsó bajnokiját játsszuk
Magyar Kupa négyes döntő előtt egy héttel Tatabányán játszanak az FTC-Telekom női pólósai.

Már csak három mérkőzés van hátra a 2024-es naptári évből: pénteken Tatabányán játszunk bajnokit, jövő héten pedig jön az őszi szezon legfontosabb két napja, a Magyar Kupa négyes döntő, ahol megszerezheti első trófeáját az FTC-Telekom új női csapata.

Az előző fordulóban remek csapatjátéknak köszönhetően 15-11-re legyőzte a BVSC-t Matajsz Márk együttese a Szőnyi úton, így az alapszakasz feléhez érve megőrizte hibátlan mérlegét és mind a kilenc mérkőzését megnyerve vezeti a MOL női vízilabda OB I tabelláját. A Tatabánya elleni meccsel tehát már megkezdjük az alapszakasz második felét, ami azt jelenti, hogy a két csapat már találkozott egymással az idényben. Október elején 17-7-re nyertek a zöld-fehérek a Népligetben, így a most az idegenbeli bajnokin is hasonlóan gólerős játékra számíthatunk Leimeter Dóráéktól.

„Ahonnan elindultunk, szerintem egy nagyon jó félszezont tudtunk eddig produkálni. Nyilván van még hátra három mérkőzésünk és mind a hármat nagyon komolyan fogjuk venni, hiszen a jövő héten már éremért, sőt, trófeáért lehet küzdeni. Bárki is az aktuális ellenfél, számunkra minden meccs elősegíti a fejlődésünket. Mivel új csapat vagyunk, új stábbal, ezért tényleg minden lehetőséget ki kell használnunk arra, hogy csiszoljuk a játékunkat és minél stabilabbak tudjunk lenni. Ebben érzek egy kicsi hiányt, hogy talán még hullámzóan játszunk. Persze, eddig mindig jól jöttünk ki ezekből, és minden meccset megnyertünk, de én örülnék annak és a későbbiekben szerintem fontos lesz az, hogy minél stabilabbá tudjuk tenni a teljesítményünket, és ne legyenek ilyen hullámzások, akár mérkőzésen belül is” – foglalta össze a FradiMédiának az eddigi időszakot Leimeter Dóra.

Pénteken tehát Tatabányára látogatunk, jövő héten pedig jön az MK Final Four a Laky Károly uszodában, ahol december 6-án ismét a BVSC-t kell legyőznie az FTC női csapatának, hogy bejusson a másnapi döntőbe.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 10. forduló, 2024.11.29., péntek 20:15

Tatabányai Sportuszoda

TATABÁNYA WOMENS WATER POLO – FTC-TELEKOM WATERPOLO

Nincs közvetítés

"
"
Cikkajánló

Nem volt kérdés – fölényes győzelmet arattunk Rómában

Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.

Egyből rangadóval indul a BL női csapatunknak

Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.

Hat Fradi-játékos a női válogatott keretében

Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.

Erődemonstráció a Dunaújváros ellen

Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.

A szezon első rangadóján a Dunaújvárost fogadjuk

Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin