2025. december 13.
A BL-csoportelsőség a tét Athénban
Az év utolsó mérkőzését játsszák a Magyar Kupa-győztes női pólósaink a Vouliagmeni otthonában.

„Óriási eufóriában voltunk, sikerült megünnepelni a kupagyőzelmet, de két nap pihenő után kedden azt kértem a lányoktól, hogy ereszkedjünk vissza kicsit a földre, mert van még egy nagyon fontos meccsünk szombaton” – így foglalta össze Matajsz Márk vezetőedzőnk, hogy milyen állapotban van a csapat a Vouliagmeni elleni Bajnokok Ligája-rangadó előtt. A földöntúli öröm teljesen érthető, ugyanis az FTC-Telekom 2022 és két elvesztett döntő után nyerte meg ismét a Magyar Kupát.

ITT KUPASIKER, OTT ELVESZTETT BAJNOKI RANGADÓ

„Mindenképpen jobb szájízzel tudunk belemenni ebbe a mérkőzésbe a kupagyőzelem után, és még az is az előnyünkre válhat, hogy mi egész héten tudtunk készülni, ezzel szemben a Vouliagmeni rangadót vesztett otthon” – emelte ki azt Leimeter Dóra, hogy szombati ellenfelünk 12-10-re a hét közben kikapott az Olympiakosztól. Ráadásul ez már a harmadik veresége volt ebben az idényben a Vouliagmeninek legnagyobb hazai riválisával szemben.

„A Magyar Kupa négyes döntőre voltunk kihegyezve egész ősszel – folytatta balkezes játékosunk. Tudtuk, hogy ez az a két nap, aminek a végén trófeát nyerhetünk, ezért oda mindenképpen csúcsforma kellett. Az okozza most az egyedüli nehézséget, hogy egy ilyen siker után az ember akaratlanul is kicsit megnyugszik és kienged. De össze kell kapnunk magunkat erre az utolsó összecsapásra, mert a továbbjutás szempontjából nagyon fontos. A legjobb nyolc között nincs könnyű ellenfél, de valamilyen szinten segíthetünk magunknak, ha elsők leszünk és ezzel csoportmásodikat kapunk. Nyilván figyelemmel követjük a többi csoportot, ahol egyébként több második helyen álló is nagyon erős csapat, úgyhogy nem feltétlenül nevezhetjük a szombati meccset élet-halál küzdelemnek. Összességében viszont azt mondanám, hogy szeretnénk nyerni, hogy győzelemmel zárjuk ezt az évet.”

VISSZA AKARUNK VÁGNI A NÉPLIGETI MECCSÉRT

A magyar és a görög bajnok októberi összecsapásán hiába vezettünk kétszer is négy góllal, a vendégek ötméterespárbajra mentették a meccset, amit végül megnyertek. A Rapallo és a Spandau nem tudott, és várhatóan nem is fog tudni beleszólni a Fradi és a Vouliagmeni versenyfutásába, így nyernünk kell Athénban rendes játékidőben, hogy az élre álljunk a csoportban.

„Az volt az első komolyabb tétmeccse az új összetételű Ferencvárosnak, ezért nem voltunk elég élesek és összeszokottak. Természetesen kielemeztük az akkori hibákat, amit próbáltunk kijavítani, de köszönhetően a sok mérkőzésnek és az év végi rangadóknak, sokat léptünk előre az elmúlt hetekben” – mondta vezetőedzőnk.

Az FTC nem számíthat a rangadón Eleftheria Plevritura, akinek a kupadöntőben elszenvedett csúnya szemsérülése nem jött rendbe. Nyilván sajnálja csapata egyik legjobbjának nélkülözését Matajsz Márk, aki meglátta a pozitívumot is a helyzetben, hiszen a szakember szerint a lányok a görög világbajnokért is küzdenek majd Athénban.

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Csoportkör, 4. forduló – 2025. december 13., szombat 15:00 (magyar idő szerint)

Görögország, Athén

VOULIAGMENI NC (görög) – FTC-TELEKOM (magyar)

Élő közvetítés: European Aquatics Tv (fizetős stream - 2,99 euro)

 

"
"
Cikkajánló

Bebiztosítottuk a továbbjutást a BL-ben

Látványos játékkal nyertek női pólósaink 16-13-ra a Rapallo ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A BL-negyeddöntő lesz a tét a Népligetben

A Magyar Kupa-győztes női pólósaink a Rapallo ellen már kiharcolhatják a továbbjutást a BL-ben.

Győzelemmel kezdték a középszakaszt női pólósaink

A fiatalokkal tűzdelt csapat 25-8-as győzelmet aratott a III. Kerület ellen a bajnokságban.

Megkezdik a középszakaszt női pólósaink

A III. kerületi TVE ellen indítja az évet a fiatalokkal teletűzdelt FTC-Telekom a Népligetben.

Keszthelyi: „Ha ez az ára, az olimpiai aranynak...”

Köszöntötték az öt FTC-játékossal Eb-ezüstérmet nyerő magyar női vízilabda-válogatottat.

Vályi: „Számomra ők igazi győztesek!”

Ötméterespárbajban maradt alul a hollandok ellen és lett Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott.

A vb után az Eb-n is ezüstérmesek női pólósaink

Sorozatban a harmadik döntőjét vesztette el a magyar válogatott, amelyet az Eb-címvédő hollandok győztek le.

Az Európa-bajnoki címért küzdenek ma este női pólósaink

Az öt FTC-játékost soraiban tudó magyar válogatott ellenfele a címvédő Hollandia lesz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin