2020. szeptember 7.
A bronzéremért küzdünk a Magyar Kupában
Nem sikerült legyőznie a címvédőt az FTC-Telekom Waterpolo női csapatának a Magyar Kupa elődöntőjében.

Nagy reményekkel vágtunk neki a Magyar Kupa elődöntőjének, ám görcsösen ugrott medencébe a bemelegítéshez az FTC női vízilabdacsapata, és ezen az állapoton nem is tudott túllendülni. A meccs első felében keveset is lőttünk kapura, abból pedig nem is tudtunk betalálni, míg a Dunaújváros bátrabban próbálkozott, ami egy 4-0-s vezetéshez volt elég. Az első találatunkra közel két negyedet kellett várni. Előbb Illés Anna büntetőt rontott, Vályi Vanda azonban megtörte a jeget a 15. percben (4-1).

A védekezésünk feljavult, voltak jó blokkok és Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya is fogott labdákat, de támadásban egyszerűen nem kaptuk el a fonalat köszönhetően többek között a DFVE kapusának, Magyari Aldának, aki sokat védett. A második gólunkat Muzsnay Fanni szerezte távolról, de ekkor már 6-2 volt. A harmadik negyed végén Kuna Szonja szakadt el szépen védőjétől és a labda is jól érkezett, de a lövés pillanatában kicsúszott a kezéből a labda. Kár volt érte, de hátra volt még az utolsó játékrész.

Ott Vályi Vanda remek gólt szerzett a sarokból (6-3), de nem tudtuk megfordítani az elődöntő menetét. Hiába talált be Tóth-Csabai Dóra távolról és csavart remek gólt Pőcze Panna, a túloldalon a három-három góllal záró Gurisatti Grétával és Garda Krisztinával szemben nem volt ellenszerünk. A Dunaújváros a vártnál könnyebben nyert 9-5-re az FTC-Telekom ellen és jutott be a kedd esti fináléba. A másik ágon érvényesült a papírforma és az UVSE magabiztosan győzött 13-10-re a BVSC ellen, így megismétlődik a tavalyi döntő párosítása. A korábbi évekkel ellentétben a két vesztes csapatnak nem jár automatikusan a bronzérem, így a Fradinak meg kell küzdenie a zuglóiakkal a Magyar Kupa 3. helyéért. A találkozó 17 óra 30 perckor kezdődik és az M4 Sport élőben közvetíti.

BENU NŐI VÍZILABDA MAGYAR KUPA

Elődöntő, 2020. szeptember 7., hétfő

Budapest, Hajós Alfréd Sportuszoda

DUNAÚJVÁROS – FTC-TELEKOM WATERPOLO 9-5 (2-0, 2-1, 2-1, 3-3)

Gólszerzőink: Vályi 2, Muzsnay, Tóth-Csabai, Pőcze 1-1

 

A NÉGYES DÖNTŐ PROGRAMJA:

Elődöntő, szeptember 7., hétfő

UVSE – BVSC 13-10

DFVE – FTC-TELEKOM 9-5

Helyosztó, szeptember 8., kedd

17:30 Bronzmérkőzés | FTC-BVSC

19:00 Döntő | UVSE-DFVE

Minden találkozót Élőben közvetít az M4 Sport.

"
"
Cikkajánló

Nem volt kérdés – fölényes győzelmet arattunk Rómában

Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.

Egyből rangadóval indul a BL női csapatunknak

Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.

Hat Fradi-játékos a női válogatott keretében

Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.

Erődemonstráció a Dunaújváros ellen

Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.

A szezon első rangadóján a Dunaújvárost fogadjuk

Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin