Másfél héttel ezelőtt fájó vereséget szenvedtünk az UVSE ellen a Magyar Kupa-döntőben, ahol a címvédés küszöbén állva szinte kiénekelte a sajtot a szánkból Benczur Márton együttese. Az utolsó másodpercekben egyenlített riválisunk, majd az ötméterespárbajban alulmaradtunk riválisunkkal szemben. Most újra visszatérünk a mérkőzés helyszínére, a Szőnyi útra, de ezúttal a bajnokság keretein belül lát minket vendégül az BVSC. Ugyan egy trófea már elúszott, de a MOL női vízilabda ob I-ben első helyen áll az FTC, amelynek ezek után nem is lehet más a célja, mint minden erejével megszerezni a szakág történetének első bajnoki aranyérmét.
„Tiszta erőből nekivágunk a következő feladatnak, a szerda esti BVSC-meccsnek. Nagyon kellemetlen ellenféllel fogunk találkozni, de szeretnénk minél összeszedettebben és kevesebb hibával játszani. Még érződik a kupadöntős vereség és elég lehangoltak vagyunk, de tudjuk, hogy tovább kell menni és tovább építeni a csapatot” – nyilatkozta Kuna Szonja a FradiMédiának, akinek a napokban bizalmat szavazott a Mihók Attila, Cseh Sándor szövetségi kapitány páros, és meghívót küldtek játékosunknak a bő Európa-bajnoki keretbe.
Aktuális ellenfelünk szintén ott volt a Magyar Kupa négyes döntőjében, Stieber Mercédesz tanítványai az elődöntőben találkoztak az UVSE-vel, ahol sokáig tudta tartani magát a BVSC, de a végeredmény 17-11 lett a végső győztes javára. De a bajnokságban is masszív teljesítményt nyújt a sárga-kék együttes. Több elmaradt mérkőzés mellett, csupán egy vereséggel foglalják el a listavezető FTC mögött a második helyet a tabellán, úgyhogy semmiképp sem lesz egyszerű dolga Gerendás Györgyéknek. A találkozót szerda este 20 órakor rendezik a Szőnyi úti Laky Károly Uszodában, melyet ITT követhetnek élőben.
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz, 9. forduló – 2023. november 22., szerda 20:00
Budapest, Laky Károly Uszoda
BVSC-ZUGLÓ – FTC-TELEKOM WATERPOLO
Élő stream: https://www.youtube.com/live/fAAKFQfKJuQ?si=-HMbnnd3Eg4NtYM6
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.