Három mérkőzés maradt a női klubévből, ám a mieinknek mindhárom rangadó, hiszen Gerendás György együttese azért utazott Spanyolországba, hogy az Euroliga főtábláján szerepeljen a házigazda Sabadell, az ugyancsak spanyol Mataro, illetve a hazai bajnokságban nemrég már legyőzött Dunaújváros ellen.
A program szerint az első fordulóra a rendező és favorit Sabadell jutott, de a legelején még vezettek is a lányok, és első másfél negyedben általánosságban is állták a versenyt: két perccel a nagyszünet előtt is csak 6–5-öt mutatott ez eredményjelző.
Utána azonban ellépett a nemzetközi klasszisokkal telepakolt rivális, például a holland Catharina van der Sloot egymaga berámolt négyet a végéig, Irene González López meg hármat, így az amerikai Maggie Steffens meg is elégedhetett egyetlen találattal.
Mindazonáltal a végére elfogytak a gólok, a harmadik negyedben csak három esett, a negyedikben egy, ám mivel sajnos azt sem mi szereztük, 11–6 lett a vége.
Sok idő azonban nincs a pihenésre, szombat délelőtt 11.00-kor máris következik a második fordulóbeli mérkőzés a Mataro ellen.
NŐI EUROLIGA-SELEJTEZŐ, E-CSOPORT
Sabadell (spanyol)–FTC-TELEKOM WATERPOLO 11–6 (3–3, 5–2, 2–1, 1–0)
Gólok: Illés 3, Dömsödi 1, Koopman 1, Kuna 1
A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat, 11.00: Mataro (spanyol)
Vasárnap, 12.00: Dunaújváros
Az FTC-Telekom két olasz és egy spanyol csapattal került egy kvartettbe a Bajnokok Ligájában.
Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.
Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.
Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!
A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.
19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.
Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.
Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.