2021. december 4.
A harmadik negyed ne lett volna…
Az MK-negyeddöntőben ötgólos hátrányból kezdjük majd a visszavágót.

Nemcsak férfi, női csapatunknak is sorra jönnek a rangadói: a lányok nemrég játszottak idehaza a bajnokságban a BVSC-vel, aztán a legutóbbi fordulóban győztek Dunaújvárosban, most pedig következett az UVSE elleni oda-visszavágós Magyar Kupa-negyeddöntő. (És akkor még nem mondtuk, hogy jövő hétvégén pedig Sabadellben az Euroliga csoportköre jön két spanyol ellenféllel, valamint ismét az Újvárossal.)

Ezúttal tehát a bajnokcsapattal kellett felvennie a küzdelmet Gerendás György csapatának, és nagyjából félidőig sikerült is.

Az első negyed például döntetlennel ért véget, és még negyedórányi játék után is 4–4-re álltunk. Utána viszont hatot kaptunk sorozatban, így hatgólos mínuszból kezdhettük az utolsó negyedet. Csakhogy abban lett közte hét is, amit a végére szerencsére sikerült lejjebb szorítani. A háromgólos Máté Zsuzsanna ugyanis megrántotta a csapatot, így 14–9 lett a végeredmény, ami továbbra sem kecsegtető, ám talán nem is lehetetlen.

A lényeg, hogy a Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágójára holnap, vasárnap este kerül sor a Népligetben – a hatályos járványügyi szabályok miatt kötelező a maszkviselés, belépni pedig védettségi és fényképes igazolvány együttes felmutatásával lehet!

BENU NŐI MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS
UVSE–FTC-Telekom Waterpolo 14–9 (2–2, 4–2, 5–1, 3–4)
Gólok: Máté 3, Vályi 2, Illés 1, Koopman 1, Kövesdi 1, Tóth-Csabai 1

2. MÉRKŐZÉS
2021. 12. 15., 18:00, FTC-MVM Sportközpont, Népliget
FTC-Telekom Waterpolo–UVSE

"
"
Cikkajánló

Nehéz csoportban női pólósaink – sorsoltak a BL-ben

Az FTC-Telekom két olasz és egy spanyol csapattal került egy kvartettbe a Bajnokok Ligájában.

Öt FTC-játékossal készül a női vízilabda-válogatott

Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.

Elsöprő győzelem az előző idény negyedikje ellen

Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.

Leimeter Dóra a rehabilitációjáról mesélt

Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!

Női pólósaink Egerben zárják a szeptembert

A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.

Erős kezdéssel és végjátékkal húztuk be a bajnokit

19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.

Öt Fradi-játékos a válogatott villámedzőtáborában

Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.

A görögországi edzőtábor után jöhet a Szeged

Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin