2021. november 22.
A lányok Spanyolországba utaznak az Euroligában
Sabadellben a házigazda, a Mataró és a Dunaújváros lesz az ellenfelünk decemberben.

A hétvégén lezárult selejtezőkör után ma délben már a csoportkörre sorsoltak a női Euroligában.

A mieink a Rómába telepített B-csoportból jutottak tovább a selejtezőből, a főtáblás csoportkörre pedig Spanyolországba utaznak majd december közepén.

Riválisunk a házigazda CN Sabadell mellett az ugyancsak spanyol CN Mataró, illetve a Dunaújvárosi Főskola lesz az E-csoportban. (Érdekesség, hogy most szombaton a bajnokságban éppen Újvárosba utaznak majd a lányaink tévés rangadóra.)

Leendő ellenfeleink közül a Sabadell négyből négy győzelemmel megnyerte a D-selejtezőcsoportot, a Mataró pedig ötből négy győzelemmel a második helyen jutott tovább a C-ből. A Dunaújváros kiemeltként most csatlakozik a mezőnyhöz.

Az El-csoportokból az első két helyezett lép tovább a már jövőre esedékes negyeddöntőbe, amely párosítások győztesei az Euroliga négyes döntőjébe jutnak, a vesztesek pedig átkerülnek a LEN-kupa final fourjába.

NŐI EUROLIGA, CSOPORTKÖR
2021. 12. 10–12.
E-csoport (Sabadell)

CN Sabadell (spanyol)
CN Mataró (spanyol)
FTC-TELEKOM
Dunaújvárosi Főiskola

A TOVÁBBI PROGRAM
EUROLIGA-NEGYEDDÖNTŐ
2022. 02. 05. és 26.
LEN-KUPA-NÉGYES DÖNTŐ
2022. 03. 26–27.
EUROLIGA-NÉGYES DÖNTŐ
2022. 04. 1–2.

"
"
Cikkajánló

Most jön csak a java

A OB I alapszakaszának utolsó mérkőzését a BVSC ellen fogja játszani az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Fölényes győzelem Szegeden

Készülve a bajnoki elődöntőre, magabiztosan nyertek női pólósaink 20-6-ra Szegeden.

Jön az alapszakasz utolsó idegenbeli meccse

Tíz napon belül másodszor is találkozik az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a Szegeddel.

A vége fölényes győzelem lett

Magabiztos, 15-10-es sikert aratott az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a III. kerületi TVE otthonában.

Már az elődöntőre hangolódunk

Szombat este 18 órakor a III.Kerületi TVE otthonába látogat a FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Fiatalokkal a csapatban nyertünk a Népligetben

18-7-es magabiztos győzelmet aratott az FTC női vízilabdacsapata a Szeged elleni bajnokin.

Kezdődik az alapszakasz hajrája

Szerda este a Szegedet fogadja a Népligetben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Vereség az UVSE ellen

Női vízilabdacsapatunk 15-9-re kikapott az UVSE vendégeként.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin