2021. november 9.
A lányoknak a BVSC elleni rangadó következik
A bajnokságban négyből négy győzelemmel álló BVSC érkezik a százszázalákos női csapatunkhoz.

Csúcsrangadó következik a női bajnokságban, hiszen a legutóbbi idény bronzcsatájában legyőzött, most viszont négy forduló után négy győzelemmel álló BVSC érkezik az új szezonban szintén hibátlan női csapatunkhoz.

A mieink sorrendben a Szeged, az Eger, a III. Kerület és a Szentes ellen nyertek simán, összesítve +44-es gólkülönbséggel, ami a második legjobb adat a mezőnyben.

Eközben a BVSC ugyancsak játszott és győzött az Eger, a Kerület és a Szentes ellen – a vasutasok negyedik áldozata pedig a Győr volt, amelyhez a mi lányaink szombaton utaznak majd.

Ezzel amúgy le is zárul a bajnokság legelső szakasza, legalábbis a mi csapatunknak, amelyre jövő csütörtöktől vasárnapig az Euroliga selejtezőcsoportja vár Olaszországban.

Most azonban még a bajnoki rangadó van a fókuszban, amire Gerendás György már az idény rajtja előtt úgy tekintett, hogy jó lenne elérni az első csúcsformát, még akkor is, ha nehezítette a felkészülést, hogy a nyár és az alapozóidőszak elment az olimpiával, illetve a junior-világbajnoksággal, amelyeken számos Fradi-játékos szerepelt sikerrel.

E.ON NŐI OB1, 5. FORDULÓ
November 10., szerda, 20:00, FTC-MVM Sportközpont, Népliget
FTC-Telekom Waterpolo–BVSC

"
"
Cikkajánló

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt

Az FTC lett az első magyar klub, amely egy szezonon belül mindkét vízilabdacsapatával BL-érmet nyert.

„Nem cserélném el a csapatomat az Olympiakosszal.”

Kurucz-Gurisatti Gréta büszke volt az FTC-re az ötméteresekkel elvesztett BL-döntő után – VIDEÓ!

Ezüst lett női csapatunk első BL-érme

Női pólósaink vereséget szenvedtek az Olympiakosz ellen, így az ezüstérem jutott az FTC-Telekomnak.

Első BL-trófeájukat szerezhetik meg női pólósaink

Az Olympiakosz legyőzésével történelmi sikert érhet el a döntőben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

„Próbáljuk az álmokat beteljesíteni” – BL-döntős az FTC

Az ötméterespárbajban megnyert kaotikus elődöntő után nehezen találták a szavakat női pólósaink – VIDEÓ!

Óriási siker – először BL-döntőben női pólósaink!

Drámai ötméterespárbaj után 15-14-re legyőztük a Sant Andreut, és bejutottunk a Bajnokok Ligája fináléjába.

„Tavaly kis halak voltunk, idén cápákként küzdünk”

Kurucz-Gurisatti Gréta nagy önbizalommal várja a címvédő Sant Andreu elleni BL-elődöntőt – VIDEÓ!

"Jobb a humorod, hagyjuk már!"

Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra hosszú évek óta jó barátnők - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin