Gyorsan pörögnek az események Rómában: kevesebb mint 24 órával azután, hogy a Mediterrani elleni rangadót elveszítette a női csapatunk, máris folytatódott a női Euroliga-selejtezője, méghozzá a francia Lille ellen.
Csütörtökkel ellentétben pénteken a mieink kezdtek nagyon jól, 1–1 után 4–1-es vezetésig siettek az első szünetre, megalapozva a meccset. Máté Zsuzsanna ezekből még „csak” egyet vállalt, de aztán beindult, a második negyedben is betalált, a végére pedig ötig jutott, azaz a hátára vette a csapatot.
De amúgy is szépen eloszlottak a terhek, hiszen hét gólszerzővel zártunk, ráadásul csak egy kipontozódással.
A legszorosabbnak még a harmad negyed végén és a negyedik elején tűnt a mérkőzés, amikor a franciák kétszer is feljöttek mínusz egyre – ám ekkor a lányok megrázták magukat, és végülis magabiztos, 11–8-as győzelmet arattak a Lille felett.
Szombaton jön a neheze, mennyiségben és minőségben is: reggel a holland Tetteroo, este a házigazda olasz Roma lesz a riválisunk.
NŐI EUROLIGA-SELEJTEZŐ, B-CSOPORT
FTC-Telekom–Lille 11–8 (4–1, 2–2, 0–2, 5–3)
Gólok: Máté 5, Dömsödi 1, Koopman 1, Kuna 1, Tóth-Csabai 1, Valentin 1, Vályi 1
A TOVÁBBI PROGRAM:
Szombat, 9.00: Tetteroo (holland)
Szombat, 21.00: Roma (olasz)
Vasárnap, 9.00: Sirens Malta (máltai)
Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.
Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.
Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.
Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.
Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.
23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.
Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.