Szombaton esélyt sem hagyott az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a Szentesnek a bajnokság ötödik fordulójában, ahol magabiztosan nyertek a zöld-fehérek 23-5-re a Népligetben. Hétvégén már a legnagyobb BL-riválisával fog szembenézni Matajsz Márk együttese, de a Mataro elleni idegenbeli rangadó előtt még szerdán egy OB I-es mérkőzést játszik hazai medencében, ahol ellenfele a III. Kerületi TVE lesz.
Az idei szezonban már kétszer is találkozott egymással a két együttes, mégpedig október közepén a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A mieink gyakorlatilag kiütötték a budaiakat, hiszen előbb idegenben nyertek 28-7-re, majd a Népligetben a nagy előny ellenére is 19-8-ra múlták felül ellenfelüket, így kettős győzelemmel jutottak tovább a Final Fourba. A III. Kerületi TVE azóta a bajnokságban sem járt sikerrel, hiszen a büntetőpárbajban maradt alul a Szentessel szemben, majd azt követően 19-5-re veszített az UVSE ellen. Ezzel szemben nemzetközi porondon jól teljesített, és az Euro Kupa-selejtezőben négy mérkőzésből hármat megnyerve bejutott a negyeddöntőbe.
Női csapatunk azonban a szerdai, papírforma szerint könnyű mérkőzésnek ígérkező találkozót is komolyan fogja venni, hiszen ezzel is készül a szombati spanyolországi Bajnokok Ligája-rangadóra a Mataro ellen.
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 7. forduló, 2024.11.06., szerda 20:30
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO – III. KERÜLETI TVE
Jegyek: 1500 Ft
Nincs közvetítés
A csoportelsőség megszerzéséért játszik a női vízilabda BL-ben az FTC-Telekom a német Spandau ellen.
Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.
19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.
A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.
Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.
Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.
Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.
A BL-továbbjutás után nagy lépést tehetnek a bajnoki középszakasz első helye felé női pólósaink.