2023. március 3.
A sereghajtót fogadjuk szombaton
Az FTC-Telekom női pólócsapata a Tatabánya ellen játssza következő OB I-es mérkőzését.

Folytatódhat bajnoki győzelmi szériánk, mely a szezon első fordulója óta tart, ezúttal az utolsó helyezett Tatabányát fogadjuk a Népligetben. Soron következő ellenfelünkkel decemberben játszottunk utoljára, akkor 22-9-es győzelmet arattak Gerendás György lányai.

Több kulcsjátékosunk pihenőt kapott erre a találkozóra, így ismét láthatjuk játszani tehetséges pólósainkat. A Tatabánya eddig mindössze négy pontot gyűjtött 14 forduló alatt, hármat a Győr ellen, egyszer pedig a III. kerületi TVE-vel játszott döntetlent. Csapatunk legutóbb a BVSC-hez látogatott a bajnokságban, ahol 11-6-ra nyert.

Nem kifejezetten a Tatabányára készülünk, egy jó mérkőzés lesz arra, hogy gyakoroljunk a jövő heti komoly meccsekre – nyilatkozta a csapat játékosa, Farkas Tamara a FradiMédiának.

Jövő héten, először a BL-elődöntőbe kerülő Dunaújvárost, majd a Padovát fogadjuk az Euro Kupa-elődöntő visszavágóján, így forró lesz a hangulat a Népligetben

OBI, nők, 15. forduló

03.04., szombat 16.00

FTC-Telekom Waterpolo - Tatabánya

Helyszín: Népliget

A belépés ingyenes

Közvetítés nincs

 

"
"
Cikkajánló

„Nem cserélném el a csapatomat az Olympiakosszal.”

Kurucz-Gurisatti Gréta büszke volt az FTC-re az ötméteresekkel elvesztett BL-döntő után – VIDEÓ!

Ezüst lett női csapatunk első BL-érme

Női pólósaink vereséget szenvedtek az Olympiakosz ellen, így az ezüstérem jutott az FTC-Telekomnak.

Első BL-trófeájukat szerezhetik meg női pólósaink

Az Olympiakosz legyőzésével történelmi sikert érhet el a döntőben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

„Próbáljuk az álmokat beteljesíteni” – BL-döntős az FTC

Az ötméterespárbajban megnyert kaotikus elődöntő után nehezen találták a szavakat női pólósaink – VIDEÓ!

Óriási siker – először BL-döntőben női pólósaink!

Drámai ötméterespárbaj után 15-14-re legyőztük a Sant Andreut, és bejutottunk a Bajnokok Ligája fináléjába.

„Tavaly kis halak voltunk, idén cápákként küzdünk”

Kurucz-Gurisatti Gréta nagy önbizalommal várja a címvédő Sant Andreu elleni BL-elődöntőt – VIDEÓ!

"Jobb a humorod, hagyjuk már!"

Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra hosszú évek óta jó barátnők - VIDEÓ!

Jön a tavalyi elődöntő visszavágója a BL-döntőért

Az FTC-Telekom női pólósai a címvédő Sant Andreuval küzdenek meg elsőként Máltán, a BL Final Fourban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin