Mint arról beszámoltunk, az U15-ös leány magyar vízilabda-válogatott a ferencvárosi Gulyás-Oldal Emmával (az ötös sapkában) a soraiban Európa-bajnok lett Szentesen. A Fradi játékosa többek között a tornán átélt élményeiről és a siker jelentőségéről is mesélt.
- Szívből gratulálok a fantasztikus sikerhez! Sokáig tartott az ünneplés?
- Nagyon köszönöm! Felemelő érzés volt átélni a díjátadót. Utána még az öltözőben is üvöltöztünk, zengett tőlünk minden, de még a vacsoránál és a szállodában is ünnepeltünk. Azt gondolom, hogy amit az Európa-bajnokság előtt kitűztünk célként, azt sikerült megvalósítanunk.
- Esélyesként vágtatok neki?
- Nyugodtan mondhatom, hogy igen. De csak is úgy érhettük el ezt a szép sikert, hogy az egész torna során egy csapatként mentünk előre és küzdöttünk.
- Két mérkőzésen játszottál az Eb-n. Milyen volt belülről és a csapat mellől ez a torna?
- A horvátok ellen a csoportkörben, míg a hollandok ellen a negyeddöntőben játszhattam. A posztomat tekintve a kapásoldalon szereplek, így számított rám Sike József vezetőedző is. Amikor viszont nem voltam esetleg keretben, akkor is azt kérte tőlünk, hogy minél hangosabban szurkoljunk a lányoknak. Szükségük is volt rá.
- Az oroszokkal a csoportkör után a fináléban is találkoztatok. A 7-6-os végeredményt látva jóval nehezebb volt a döntő.
- Egyértelműen! Tudtuk, hogy az oroszok a fináléra nagyon felszívják majd magukat és így is lett. Teljesen más meccs lett belőle, mint a csoportban magabiztosan, 15-8-ra megnyert mérkőzés. Ezért csak úgy volt esélyünk, ha már az elejétől fogva, egy csapatként küzdve álltunk bele a meccsbe és ez sikerült.
- Még roppant fiatal vagy, de ez az Eb-arany sokat jelenthet a karriered szempontjából?
- Mindenképpen ezen leszek. Valóban sokat lökhet rajtam ez a siker és szeretnék később a korosztályos válogatottak tagjaként még több Európa-bajnoki és világbajnoki címet nyerni. Profi vízilabdázó szeretnék lenni, ezért a legfőbb célom, hogy idővel a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozzam.
Molnár Péter
(Fotók: Vidovics Ferenc/Szentesi Mozaik)
Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.
A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.
Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.
Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.
A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.
Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.
A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.
A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.