2023. január 10.
Az Euro Kupában indítja az évet női pólócsapatunk
Az FTC-Telekom női vízilabdacsapata két francia és egy magyar csapat ellen játszik a csoportkörben.

A tavaly év végi BL-búcsú következtében egy "osztállyal" lejjebb, az Euro Kupában folytathatja Gerendás György csapata a nemzetközi kupaszereplést. A mulhouse-i csoportmeccseken a cél nem más, mint a továbbjutás. „Ha már az elvárásoknál tartunk, akkor én személy szerint azt szeretném, ha esetleg első helyen tudnánk továbbmenni” – nyilatkozta női csapatunk vezetőedzője.
 
A nyitónapon a francia Nancy csapatával mérkőzünk meg, akik hazájuk bajnokságában jelenleg az utolsó előtti helyet foglalják el a tabellán. A BL-ből a selejtezők során, az Eger csoportjából estek ki, méghozzá az utolsó helyen, nulla ponttal.
 
A második játéknapon a házigazda Mulhouse-zal mérkőzünk meg. A szintén francia csapat soraiban két magyar hölgy is szerepel, Forgács Lili és Mihályfi Kinga személyében. A francia pontvadászatban a második helyen áll szombati ellenfelünk. A magyar ellenfél nekik sem lesz szokatlan, ugyanis többek között a Dunaújvárostól is vereséget szenvedve, a negyedik helyen estek ki BL-selejtezőcsoportjukból.
 
A záró találkozón egy olyan csapattal játszunk, akik ellen friss és nagyon szép élményeket őrzünk, hiszen azzal az UVSE-vel mérkőzünk meg a csoportkör utolsó napján, amelyet nemrég legyőztünk a Magyar Kupa döntőjében, az a meccs pedig a papírforma szerint nagy eséllyel a továbbjutás sorrendjéről is dönthet majd.

Női vízilabda, Euro Kupa, nők, 2. selejtezőkör, B csoport Mulhouse, Franciaország

2023. 01. 13., péntek
19.30: Nancy - FTC-Telekom
21.00: Mulhouse - UVSE

2023. 01. 14., szombat
18.30: Nancy – UVSE
20.30: Mulhouse – FTC-Telekom

2023. 01. 15., vasárnap
09.30: UVSE – FTC-Telekom
11.30: Mulhouse - Nancy

 

"
"
Cikkajánló

Nem volt kérdés – fölényes győzelmet arattunk Rómában

Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.

Egyből rangadóval indul a BL női csapatunknak

Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.

Hat Fradi-játékos a női válogatott keretében

Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.

Erődemonstráció a Dunaújváros ellen

Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.

A szezon első rangadóján a Dunaújvárost fogadjuk

Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin