2026. március 4.
Bejutott az FTC a bajnoki elődöntőbe
Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.

A Fradiból ezúttal Leimeter Dóra és Hertzka Orsolya hiányzott, ennek ellenére Matajsz Márk együttese magabiztosan ugrott vízbe a MOL Női OB I felsőházában a győzelemért és a biztos elődöntőbe jutásért a BVSC ellen.

A mérkőzés a szokásos metódussal indult – Vályi labdaelhozatalával –, ám ezt követően közel két percig tartott, mire bemelegedtünk. Az első két emberelőnyös helyzetünket Keszthelyi Rita használta ki és váltotta gólra. Az első negyedben további három akciógólt szereztünk Farkas Tamara, Noa de Vries és Bonca Vivien révén, ám a BVSC két fórgóllal válaszolt, így 5–3-as vezetéssel zártuk az első játékrészt.

12–0, ELKÉPESZTŐ FUTÁS

A második negyedre hihetetlen tempóra kapcsolt csapatunk, amelyet már nem tudott tartani a BVSC. A védelem teljesen uralta a kapunk előtti területet – ha eljutott a labda a kapuig, kapusunk, Neszmély Boglárka kezeiben kötött ki. Előnyünket folyamatosan növeltük, Noa de Vries centerben jeleskedett, míg spanyol és görög klasszisunk, Beatriz Ortiz és Eleftheria Plevritu góljaival gyakorlatilag eldöntöttük a mérkőzést.

Gurisatti Gréta ötméteresével minden mezőnyjátékosunk betalált a zuglóiak ellen, ám az utolsó negyedre kissé felengedett a védekezésünk, így ellenfelünk kozmetikázni tudott az eredményen. Ettől függetlenül magabiztos, kiütéses, 23–10-es győzelmet arattunk a BVSC ellen.

Női csapatunk következő mérkőzését március 7-én, szombaton 18 órától játssza a Dunaújváros ellen a Népligetben.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Középszakasz 3. forduló – 2026. március 4., szerda 18:30

Budapest, Laky Károly Uszoda

BVSC-MANNA ABC - FTC-TELEKOM WATERPOLO 10-23 (3-5, 0-5, 1-8, 6-5)

Gólszerzőink: Ortiz 4, De Vries 3, Bonca 2, Farkas 2, Keszthelyi 2, Kuna 2, Plevritu 2, Szilágyi 2, Kurucz-Gurisatti, Máté, Szalkai, Vályi 1-1

"
"
Cikkajánló

Nehéz csoportban női pólósaink – sorsoltak a BL-ben

Az FTC-Telekom két olasz és egy spanyol csapattal került egy kvartettbe a Bajnokok Ligájában.

Öt FTC-játékossal készül a női vízilabda-válogatott

Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.

Elsöprő győzelem az előző idény negyedikje ellen

Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.

Leimeter Dóra a rehabilitációjáról mesélt

Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!

Női pólósaink Egerben zárják a szeptembert

A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.

Erős kezdéssel és végjátékkal húztuk be a bajnokit

19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.

Öt Fradi-játékos a válogatott villámedzőtáborában

Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.

A görögországi edzőtábor után jöhet a Szeged

Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin