Eddig mind a két selejtezőmérkőzésén magabiztos győzelmet aratott a Bajnokok Ligájában az FTC-Telekom női csapata, így a szombat délelőtti, Rapallo elleni meccsen már annak tudatában ugrottak vízbe a mieink, hogy amennyiben ezen a meccsen is nyerni tudnak, úgy már biztos továbbjutói a csoportnak.
Most is mi szereztük meg a találkozó első gólját Valeria Palmieri centerjátékának köszönhetően, azonban olasz ellenfelünk is erősen kezdett és egy utolsó másodperces találattal átvette a vezetést, így egy góllal a javukra zárult az első negyed (2-3). Csapatkapitányunk, Kurucz-Gurisatti Gréta révén egalizáltunk, innen azonban megingott a védekezésünk, amelyet a Rapallo kihasználva két góllal ellépett (3-5).
Hatalmas küzdelem vette kezdetét, és Leimeter Dóra és Kurucz-Gurisatti góljaival ismét utolértük ellenfelünket, majd az elmúlt években Franciaországban játszó, de nyáron a Népligetbe igazoló Hertzka Orsolya is megszerezte első Fradi-gólját, amelyet Eleftheria Plevritu az olasz kapuba bevágott labdájával koronázott meg. Ezzel 7-6-nál visszavette a vezetést a magyar csapat a meccs felénél.
A nagyszünet után mindkét együttes erős védekezést mutatott be, így közel öt perc után született csak gól, amelyet az eddig is remekül teljesítő Felkai Sára lőtt (8-6). Innen még zárkózott a Rapallo, amelyre Kurucz-Gurisatti egy hat méterről lőtt óriási bombával válaszolt, majd Farkas Tamara és Plevritu is egy-egy találatot szerzett, így megtartottuk előnyünket (11-9). Nem nyugodhattunk meg, hiszen egy izgalmakkal teli utolsó negyed vette kezdetét, ahol fej-fej mellett haladtak a csapatok. A feszültség is egyre jobban nőtt, ami miatt hibák csúsztak a játékunkba, az emberelőnyüket pedig jól kihasználva a Rapallo zárkózott a mérkőzés utolsó percében (12-11). De kitartott a Fradi és hatalmas csatában végül sikerült egy góllal felülkerekednünk riválisunkon, ezzel a harmadik meccset is megnyerve a selejtező utolsó fordulójától függetlenül, már biztosan továbbjutottunk a csoportból.
OTT VAN AZ FTC-TELEKOM A BAJNOKOK LIGÁJA-FŐTÁBLÁN!
Tét nélkül folytatja szereplését vasárnap reggel 9 órától Matajsz Márk együttese a spanyol Sant Andreu ellen.
NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Selejtező 3. csoportmérkőzés, 2024. október 5., szombat 11:00
Athén, Görögország
RAPALLO PALLANUOTO - FTC-TELEKOM WATERPOLO 11-12 (3-2, 3-5, 3-4, 2-1)
Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 3, Plevritu 3, De Vries, Farkas, Felkai, Hertzka, Leimeter, Palmieri 1-1
19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.
Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.
Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.
Eleftheria Plevritu egy edzőtáborozás erejéig visszatért korábbi csapata, az Olympiakosz uszodájába.
Az FTC-Telekom női pólósai 25-5-re győztek a bajnokságban a görögországi edzőtábor előtt.
A címvédő FTC-Telekom női pólósai két nagyarányú győzelem után idegenbeli túrára készülnek.
Klasszisok vezérletével és fiatalok közreműködésével 26-2-re nyertek női pólósaink a KSI ellen a bajnokságban.
Női pólósaink a KSI-t fogadják hazai medencében a bajnokság második fordulójában.