2020. december 23.
Béres: Csalódás lenne a harmadiknál rosszabb helyezés
Női pólósaink felemás évet zártak, de pozitív előjelekkel várják az idény februári folytatását.

Az FTC női vízilabdacsapatának történetét akár úgy is mondhatnánk, hogy egy "short story", idén viszont már kénytelen kibújni a csapat a saját árnyékából, mivel ezúttal már komoly célkitűzéseknek kell megfelelnie.

A Béres Gergely vezette gárda tavaly – a megalakulását követő harmadik szezonban - már a legerősebb nemzetközi kupában, az Euroligában is kipróbálhatta magát, majd még vérmesebb reményekkel vágott neki a 2020/2021-es bajnoki idénynek. A keret mondhatni erősödött, de a legnagyobb riválisokénál jóval nagyobb változáson esett át. Csapatunk idei komolyabb célkitűzéseit alátámsztja, hogy hazai környezetben közel két éve veretlen a Fradi, és 2021 tavaszán a liga komolyabb csapatai közül kettőt is, a négyszeres címvédő UVSE-t és a BVSC-t is itthon fogadja.

A keret legjobbjai közül négyen, Vályi Vanda, Illés Anna, Máté Zsuzsanna és Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya a női válogatottal zárta az évet, a többiek pedig egészen múlt hét péntekig kemény edzéseket végeztek a csapatra váró kihívások jegyében.

Évzárásként rövid értékelésre kértük fel Béres Gergely vezetőedzőt.

- Lezárul ez a sokak számára nehéz és viszontagságos év, milyen pozitív vagy negatív szakmai konzekvenciát lehetett belőle levonni?
- Eleinte nem sok pozitívumban volt részünk, gondolok itt a félbehagyott bajnoki idényre, majd aztán a 2020-as Magyar Kupára, utóbbit kifejezetten csalódásként éltük meg. A 2020/2021-es OB I jól indult számunkra, a folytatásban viszont a három legerősebb ellenféllel szemben kizárólag csak a Dunaújváros elleni döntetlennel lehetünk elégedettek. Fogalmazhatnék úgy, hogy nagy a „kilengés” a játékunkat illetően, ebben szerepet játszat a fiatal keret, valamint az is, hogy 4-5 új játékos érkezett hozzánk, meg persze a rutintalanság is. Gondoljunk bele, hogy például a Dunaújváros keretében akadnak olyat játékosok, akik régebb óta együtt játszanak, mint amióta a mi szakosztályunk létezik.

- Mi lehet a reális cél a bajnokságot illetően?
- Szeretnénk odaérni a dobogó harmadik fokára. Az esélyünket növeli, hogy két rangadót is itthon játszunk.

- A keretből négyen is a válogatottal készülnek. Véleményed szerint hány játékosnak van esélye bekerülni a végső keretbe?
- Szerintem két játékosnak jó lehetősége van.

- A vírushelyzet miatt alaposan feltorlódnak az események, a válogatott január közepén harcol az olimpiai kvótáért, majd alig két héttel később már Euroliga mérkőzések várnak a klubcsapatokra, ez nem tűnik ideális helyzetnek.
- Nem is az, hiszen alig, hogy visszakapom a játékosainkat, máris mehetünk Veronába, Euroliga-selejtezőre. Nem könnyű szituáció, mert alaphelyzetben pihenőt kellene nekik adni a két torna között, de a menetrend sok mindent felülír.      

- Apropó Euroliga, elnézve a leendő ellenfeleket finoman szólva sem tűnik könnyűnek a sorsolásunk.
- A csoport favoritja az orosz Kinef Kirishi, az esetleges továbbjutáshoz meg kellene előznünk a két spanyol csapatot, a Matarót és Mediterranit, valamint az olasz Veronát, akik hazai környezetben selejteznek. Nem reális cél a továbbjutás, de persze nem mehetünk ki feltett kézzel. A tavalyi csonka szezonban korán elbúcsúztunk, de így is rendkívül hasznos volt számunkra a részvétel.

- Áldott ünnepet kívánunk neked és a csapatnak! Nyilván a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé az évzárót, azért volt valami szolidabb ünnepi esemény?
- Mindenki kihúzta egy valakinek a nevét, és az illetőt megajándékozta, erre volt lehetőségünk az idén. Egyáltalán nem az érték volt a lényeg, így is rendkívül kreatív, tréfás ajándékok születtek.

"
"
Cikkajánló

Csoportelsőként jutottunk be a BL-negyeddöntőbe

Magabiztosan győzte le a Spandaut az FTC-Telekom női csapata, amely várja ellenfelét a legjobb nyolc között.

Az Olympiakosszal készült női csapatunk a szezonhajrára

A csoportelsőség megszerzéséért játszik a női vízilabda BL-ben az FTC-Telekom a német Spandau ellen.

Hibátlanul zártuk a középszakaszt

Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.

Kiütéses győzelem a Dunaújváros ellen

19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.

Bombaformában fogadják női pólósaink a Dunaújvárost

A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.

Bejutott az FTC a bajnoki elődöntőbe

Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.

A bajnoki elődöntőért küzdenek női pólósaink

Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.

Óriási Fradi-fölény és nyolcgólos győzelem a derbin

Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin