2019. október 24.
Bízunk a továbbjutásban
A Magyar Kupa négyes döntőjébe jutásért küzd hétvégén az FTC-Telekom Waterpolo női csapata.

Péntektől vasárnapig rendezik a női vízilabda Magyar Kupa csoportmérkőzéseit, melynek tétje a négyes döntője lesz. A budapesti csoportba kapott helyet a címvédő UVSE, a Szeged, a Tatabánya, a Szentes, valamint a házigazda III.kerületi TVE, míg a másik öt együttes Egerben játszik majd. Ez a BVSC, a Dunaújváros, az FTC, a Budapesti Honvéd és a rendező Eger. A csapatok körmérkőzéseket vívnak majd egymással és csoportonként az első két helyezett jut be a legjobb négybe. Illés Annát, a Fradi új játékosát kérdeztük a hétvégéről.

- Ha megnézzük a két csoportot, akkor megállapíthatjuk, hogy jóval kiegyenlítettebb a miénk, hiszen a két továbbjutó helyért négy közel egyforma erősségű csapat verseng majd. Te mit gondolsz erről?

- Nehéz sorsolásnak lettünk az áldozatai, de nem is így fogalmaznék, mert igazság szerint minden rajtunk múlik majd. Az biztos, hogy nagyon jó erőpróba lesz, hiszen a tavalyi legjobb négyből három ebben a csoportban van. Ha összeáll a védekezésünk és a támadásunk mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban, akkor jó esélyünk van a továbbjutásra.

- Eddig öt bajnokit játszottatok és mindet magabiztosan nyertétek meg. Milyen érzésekkel szálltál ki a vízből?

- Nagyon jól éreztem magam az összes meccsen. A szezon elején általában olyan meccsek vannak, ahol papírforma szerint mi vagyunk az esélyesebbek. Ez meg is könnyítette számomra, és a többi új játékos számára is a beilleszkedést, mind a parton, mind a vízben. Tudtuk, hogy ezeket a mérkőzéseket már az első negyedben el lehet dönteni, ezért már az elején mindent beleadtunk.

- Mi lesz a Magyar Kupa csoportkörének legnagyobb nehézsége?

- Három nap alatt lesz négy meccsünk. Nem vagyunk hozzászokva ilyen sorozatterheléshez, úgyhogy ez mindenképpen nehéz lesz majd, amellett hogy az ellenfelek is erősebbek, mint akikkel eddig találkoztunk a szezonban. Ez a hétvége egyébként jó felkészülés lesz a jövő heti Euroliga csoportkörre, hiszen Hollandiában is három nap alatt vívunk majd három meccset a továbbjutásért.

- Az egyik ellenfelünk korábbi klubod, a BVSC lesz. Nehéz lesz egykori csapattársaid ellen játszani?

- Már a martfűi felkészülés tornán volt alkalmam megtapasztalni ezt. Kicsit könnyebb ellenük játszani, mert ismerem a csapatot, ismerem a taktikájukat. Nyilván ők is ismernek engem, úgyhogy megpróbálok majd valami újat húzni, hogy minél jobban menjen a játék ellenük.

- Továbbjutunk?

- Nagyon remélem!

- Sok sikert! Hajrá, Fradi!

NŐI VÍZILABDA MAGYAR KUPA

Csoportkör, 2019.10.25-27., péntek-vasárnap

Eger, Bitskey Aladár Uszoda

1.nap

11:30 | LFÁ-ZF-Eger – FTC-Telekom

19:00 | DUE-Maarsk Graphic – BVSC-Zugló Diapolo

20:30 | FTC-Telekom – BHSE

2.nap

10:00 | BVSC-Zugló Diapolo – BHSE

11:30 | LFÁ-ZF-Eger – DUE-Maarsk Graphic

18:00 | FTC-Telekom – BVSC-Zugló Diapolo

19:30 | BHSE – LFÁ-ZF-Eger       

3.nap

10:00 | BHSE – DUE-Maarsk Graphic

11:30 | BVSC-Zugló Diapolo – LFÁ-ZF-Eger

16:00 | DUE-Maarsk Graphic – FTC-Telekom

Az első két helyezett jut be a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

"
"
Cikkajánló

„Nem cserélném el a csapatomat az Olympiakosszal.”

Kurucz-Gurisatti Gréta büszke volt az FTC-re az ötméteresekkel elvesztett BL-döntő után – VIDEÓ!

Ezüst lett női csapatunk első BL-érme

Női pólósaink vereséget szenvedtek az Olympiakosz ellen, így az ezüstérem jutott az FTC-Telekomnak.

Első BL-trófeájukat szerezhetik meg női pólósaink

Az Olympiakosz legyőzésével történelmi sikert érhet el a döntőben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

„Próbáljuk az álmokat beteljesíteni” – BL-döntős az FTC

Az ötméterespárbajban megnyert kaotikus elődöntő után nehezen találták a szavakat női pólósaink – VIDEÓ!

Óriási siker – először BL-döntőben női pólósaink!

Drámai ötméterespárbaj után 15-14-re legyőztük a Sant Andreut, és bejutottunk a Bajnokok Ligája fináléjába.

„Tavaly kis halak voltunk, idén cápákként küzdünk”

Kurucz-Gurisatti Gréta nagy önbizalommal várja a címvédő Sant Andreu elleni BL-elődöntőt – VIDEÓ!

"Jobb a humorod, hagyjuk már!"

Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra hosszú évek óta jó barátnők - VIDEÓ!

Jön a tavalyi elődöntő visszavágója a BL-döntőért

Az FTC-Telekom női pólósai a címvédő Sant Andreuval küzdenek meg elsőként Máltán, a BL Final Fourban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin