A leány serdülő országos bajnokságra éremesélyekkel érkezett a dunaújvárosi Final8-re az FTC-Telekom, amelyet az a Czigány Károly irányított, aki két meccs között visszautazva Budapestre felnőtt női csapatunkat a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe vezette másodedzőként. Az előzményekről annyit, hogy az alapszakaszt második helyen zárta utánpótlás együttesünk, majd a felsőházat két csoportra bontották, ott kvartettünk harmadik helyét szereztük meg.
BRONZÉRMES 2026-BAN SERDÜLŐ CSAPATUNK!
Hosszú rossz sorozatot törtek meg a lányok, hiszen a 2021/22-es szezon óta nem álltunk dobogón ebben a korosztályban. Akkor szintén a harmadik helyet szerezte meg a többek között Gulyás-Oldal Emmával vízbe ugró csapat.
Már a negyeddöntőben egy igazi rangadóval kezdtünk az Eger ellen, és a harmadik negyed közepéig abszolút uraltuk az összecsapást, ekkor azonban felzárkózott ellenfelünk. Az utolsó nyolc perc ugyanakkor már a miénk volt, és 13-11-es győzelemmel jutottunk az elődöntőbe. A legjobb négy között 16-10-es vereséget szenvedtünk a mérkőzést végig uraló, esélyesebb házigazda DFVE ellen, de így is éremért küzdhettünk tovább. A BVSC-vel találkoztunk a vasárnapi bronzcsatán, ahol végig fej-fej mellett haladt a két csapat, és végül egy gól döntött. Az utolsó támadásunkból, a dudaszó előtti pillanatban Arató Lotti a megszerezte a győzelmet és egyben a bronzérmet érő találatot a Ferencvárosnak.

A BRONZÉRMES FTC-TELEKOM WATERPOLO LEÁNY SERDÜLŐ CSAPATA (2025/26)
Játékoskeret: Arató Lotti, Bagossy Anasztázia, Dévai Zsófia, Ditzmann Kyra, Ditzmann Sára, Ditzmann Zorka, Fábián Alexandra, Füle Barbara, Kerek Dalma, Kerekes Dorka, Kuruzs Bíborka, Lakos Jázmin, Pető Valéria, Pszota Zsófia, Szabó Fruzsina, Szontagh Janka, Turi Adrienn, Varjasi Vivien
Szakmai stáb: Czigány Károly, Petrovics Mátyás
FORTUNA EZÚTTAL NEM ÁLLT AZ IFIK MELLÉ
Fiú ifjúsági csapatunk Szűcs Levente vezetésével Szegeden küzdött meg a nyolcas döntőben szintén ezen a hétvégén, május 15. és 17. között. Nehéz ágra került az FTC-Telekom, ugyanis az alapszakasz harmadik helye után a felsőházban visszacsúsztak a hetedik helyre. Ugyanakkor utánpótlás szakmai vezetőnk előzetesen úgy vezette fel ezt a Final8-et, hogy olyan közel vannak egymáshoz a csapatok, hogy nüanszok fognak dönteni. Igaza lett, hiszen a 12 mérkőzésből 7 ötméteresekkel ért véget. A Ferencváros úgy lett nyolcadik, hogy egyszer sem kapott ki a rendes játékidőben, mind a három mérkőzésén ötméterespárbajban maradt alul riválisával szemben.
A negyeddöntőben a KSI csapata ellen egy nagyon hullámzó mérkőzésen, két másodperccel a vége előtt mentettük az összecsapást szétlövésre, amely kilencből mindössze egy sikeres büntetőt hozott, azt pedig ellenfelünk lőtte, így nem jutottunk a négy közé (14-15). A második mérkőzés a BVSC ellen kísértetiesen hasonlított az előzőhöz: itt három másodperccel a dudaszó előtt egyenlítettünk, de ezúttal is alulmaradtunk az ötméterespárbajban (18-19). Az utolsó napon a hetedik helyért az Eger ellen játszottunk, és ezúttal mi irányítottunk, de a hevesiek visszajöttek a végén, a szétlövésben pedig már nem hibáztak (11-14), ez pedig azt jelentette, hogy az ifi csapatunk a nyolcadik helyen végzett a bajnokságban.
AZ FTC-TELEKOM WATERPOLO FIÚ IFJÚSÁGI CSAPATA (2025/26)
Játékoskeret: Bakulya Ádám, Bárány Máté, Czibók Belián, Csiszár Dániel, Csiszár Márton, Farsang Aurél, Horváth Levente, Jámbor Csaba, Kárász Buda, Kucsay Bende, Paján Bátor, Parádi Zalán, Pereházy Zalán, Rápolthy Máté, Sárfalvi Áron, Szabó Patrik, Szakály Ádám, Szöllősi Nándor, Tempfli Gergő, Térpál Benjámin, Varga Kean, Varga-Pergel Krisztián
Szakmai stáb: Szűcs Levente, Nagy Sándor, Korényi Balázs
LEÁNY SERDÜLŐ ORSZÁGOS UTÁNPÓTLÁS VÍZILABDA BAJNOKSÁG
Nyolcas döntő - Dunaújváros, Fabó Éva uszoda
NEGYEDDÖNTŐ – 2026. május 15., péntek 12:30
ONE-EGER – FTC-TELEKOM WATERPOLO 11-13 (3-4,4-4,3-3,1-2)
Gólszerzőink: Turi Adrienn 5, Kerekes Dorka 4, Kerek Dalma 2, Arató
Lotti, Fábián Alexandra 1-1
ELŐDÖNTŐ – 2026. május 16., szombat 14:30
FTC-TELEKOM WATERPOLO - DFVE 10-16 (1-4,2-4,3-5,4-3)
Gólszerzőink: Turi Adrienn 3, Ditzmann Sára 3, Arató Lotti, Ditzmann
Zorka, Fábián Alexandra, Kerek Dalma 1-1
BRONZMÉRKŐZÉS – 2026. május 17., vasárnap 13:00
BVSC-ZUGLÓ – FTC-TELEKOM WATERPOLO 8-9 (3-2,1-2,2-2,2-3)
Gólszerzőink: Turi Adrienn 4, Arató Lotti 3, Kerekes Dorka, Pszota
Zsófia 1-1
DAIKIN FIÚ IFJÚSÁGI A1 ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG
Nyolcas döntő - Szeged, Tiszavirág uszoda
NEGYEDDÖNTŐ – 2026. május 15., péntek 15:45
KSI SE – FTC-TELEKOM WATERPOLO 15-14 (4-4,3-2,5-4,2-4) – ötméteresekkel
1-0
Gólszerzőink: Paján Bátor 5, Jámbor Csaba 4, Sárfalvi Áron 2, Czibók
Belián, Szöllősi Nándor, Varga Kean 1-1
HELYOSZTÓ / 5-8. HELYÉRT – 2026. május 16., szombat 11:45
FTC-TELEKOM WATERPOLO – BVSC-ZUGLÓ 18-19 (3-5,3-1,4-4,5-5) –
ötméteresekkel 3-4
Gólszerzőink: Paján Bátor 4, Sárfalvi Áron 3, Szöllősi Nándor 3, Czibók
Belián 2, Jámbor Csaba 2, Szabó Patrik 2, Kucsay Bende, Parádi Zalán 1-1
HELYOSZTÓ / 7-8. HELYÉRT – 2026. május 17., vasárnap 10:00
ONE-EGER – FTC-TELEKOM WATERPOLO 14-11 (1-1,3-4,3-3,3-2) –
ötméteresekkel 4-1
Gólszerzőink: Jámbor Csaba 3, Sárfalvi Áron 3, Szöllősi Nándor 3, Szabó
Patrik, Varga Kean 1-1
A Fradi női pólósai már Máltára hangolnak, ahol a BL Final Fourban újabb trófeáért harcolnak – VIDEÓ!
Ismerjék meg vízilabdázónk, Elefteria Plevritu különleges oldalát a ruhák és a fotózás világából - VIDEÓ!
Pólósaink 19-8-ra nyerték meg a harmadik meccset a BVSC ellen, és szerezték meg a második bajnoki címüket.
Az FTC-Telekom világklasszisa keményen edzett sérülése után, hogy játszhasson a szezon legfontosabb meccsein.
Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya nyilatkozott a 16-11-re megnyert második bajnoki döntő után – INTERJÚ!
A döntő második meccsén nehezebben nyert az FTC-Telekom női vízilabdacsapata, de közel került a címvédéshez.
A hazai győzelem után a BVSC-hez látogat az FTC-Telekom női pólócsapata a bajnoki döntő második meccsére.
15-8-as BVSC elleni sikerrel kezdték az FTC-Telekom női pólósai a bajnoki finálét.